Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2007. december 4., kedd

Hogy ne legyen túl késő

„ Barátom kinyitotta felesége komódjának fiókját és egy selyempapírba tett kis csomagot vett elő. Ez nem akármilyen csomag volt, hanem egy kis csomag izgalmas fehérneművel. Eltávolította a papírt, megtekintette a selymet és a csipkét. Ezt akkor vették, mikor először voltak külföldön, 8 vagy 9 éve. A felesége sohasem viselte. Egy különleges alkalomra szerette volna felvenni.
Barátom odament az ágyhoz és a fehérneműt a többi holmihoz tette, amelyeket a temetkezési vállalattól hozott haza. A felesége már halott volt.
Amikor hozzám fordult, azt mondta : Ne tartogass semmit egy különleges alkalomra. Amíg élsz minden nap egy különleges alkalom.

Ma sokkal többet olvasok, mint korábban és kevesebbet takarítok. Kiülök a teraszra és élvezem a tájat.
Több időt töltök a családommal és a barátaimmal, kevesebbet a munkával.
Megértettem, hogy az élet tapasztalatok gyűjteménye és ezt értékelni kell.
Mostantól nem halogatok semmit későbbre.
Minden nap használom a kristálypoharaimat. Ha arra vágyom, felveszem az új ruhámat, amikor vásárolni megyek. Ha kedvem tartja, használom a kedvenc illataimat ahelyett, hogy ünnepnapokra tartogatnám.
Az olyan mondatokat, mint például : „majd egy napon” vagy „egyik nap” eltűntek a szótáramból. Ha érdekel, akkor a dolgokat itt és most nézem, hallom és teszem.

Nem tudom, mit gondolt volna a barátom felesége, ha tudta volna, hogy holnap már nem lesz többé (holnap, amit mi gyakran túl könnyen veszünk). Talán felhívott volna néhány régi barátot, hogy kiengesztelje őket, vagy bocsánatot kérjen régi viszálykodások miatt.
Az a gondolat, hogy talán egy kínai étterembe ment volna (a kínai a kedvenc étele volt) nagyon tetszik nekem. Ezek azok a kis elintézetlen dolgok, melyek nagyon zavarnának, ha tudnám, hogy a napjaim meg vannak számlálva.
Az is idegesítene, ha azokat a barátaimat nem láthatnám többé, akiket én „egyik nap” fel akartam hívni és azok a megíratlan levelek is, melyeket „egy napon” meg akartam írni.
Idegesít, hogy hozzátartozóimnak nem mondtam elégszer, mennyire szeretem őket.
Most már nem mulasztok el, nem tolok és nem halogatok semmit, ami az életünkbe örömöt és nevetést hozhat. Azt mondom magamnak, hogy minden nap, minden óra, minden perc különleges. ”