Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. február 2., szombat

Hajléktalanok

Jó 10 éve, az "Emberi út iskolájában" egyik feladatunk a koldulás volt. Mindenkinek szívből ajánlom az élményt. Remek gyakorlat. Iratok és pénz, telefon nélkül indulj el reggel és szólíts meg embereket, kérj pár forintot. Garantálom, estére más ember lesz belőled! Az összes közül ez a feladat hagyott legmaradandóbb emléket bennem. Azóta mindig adok a kéregetőknek és nem ítélkezem felettük, ha italra költik. Mi mást vehetne rajta?


El sem hinnétek, mennyire könnyű kikerülni az utcára. Emberi sorsok játszódnak le előttünk, és átlépünk felettük.
Sok éve már, hogy Cs. Laci filmrendezőnél jártam. Ő a párjával megengedte, hogy néhányan használják a fürdőszobát, és kaptak enni is. Heti pár alkalommal.
Van egy "kedvenc" hajléktalanom, akinek mindig adok pár százast, ha arra járok. Évek óta minden autóban ülőhöz van pár kedves szava. Soha nem láttam szomorúnak. Aztán mostanában többször megnéztük a "Beszélgetések Istennel" cmű filmet. Ebben is egy olyan volt rádiós férfiról van szó, aki balesetet szenved, nem kap munkát és hajléktalanná válik. Látjuk, hogyan jut oda, hogy kukákból vegyen ennivalót magához. Aztán hogyan lesz belőle milliomos író. De ehhez kellett egy ember, aki segítette.
Ma reggel korán leültem beszélgetni az "én hajléktalanommal". Vittem ruhát és ennivalót. Megbeszéltük, hogy időnként eljöhet fürdeni és használhatja a mosógépem is. Segítek neki, hogy újra betegápoló lehessen, ahol talán a nővérszállóra is bekerülhet. Jelenleg Csepelen az út melleti fák között áll a sátra.
Mesélt arról, hogy a "szeretetszolgálatok" csak pár falat ennivalót adnak, de abban senki sem segít, hogy újra munkát találhassanak. Van olyan hely, ahol - nevezzük jószándékkal garzon lakásnak - olcsón lehet lakni, havi 17.000.- forintért, de le kell tenni 200.000.- forint kauciót. ?????????? Ezt nevezzük segítségnek?
Ha minden család csak egyetlen rászorúlót karolna fel, sokkal jobb lenne az ország. De csak a szája jár a legtöbb polgárnak, igazi cselekedetek nélkül. Mi lenne, ha az ítélkezés helyett a szeretet érvényesülhetne?
Mindenkinek a lelkiismeretére bízom a döntését.
(Emese is elgondolkozott a témán, és azon az érzésen, mikor Taron egy órát ültünk a hideg padon. Már ő is aktívan segített pár napja is és ma is egy-egy hajléktalanon. Boldoggá tesz, hogy ragadós a példám!)