Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. március 18., kedd

Föntről nézve

Odafönt minden másfél órában megteszünk egy kört. Időről időre, újra és újra, hol a Közel - Kelet, hol meg Észak - Afrika fölött ébredünk. Reggelizés közben kinézünk az ablakon, és ott az egész Földközi-tenger, Görögország, Róma és Izrael. Aztán rádöbbenünk, hogy amit látunk, az az emberiség több évszázados történelme: a civilizáció bölcsője.
Átrepülünk az Atlanti - óceán fölött, majd vissza Észak - Afrikán át. Újra és újra. Azonosulunk Houstonnal, aztán azonosulunk Los Angelesszel, Phoenixszel és Nem Orleansszal. Egyszerre azon kapjuk magunkat, hogy Észak - Afrikával azonosulunk. Alig várjuk. Készülünk rá. Az egész egy folyamat, folyamatosan változik, hogy mikor kivel azonosulunk. Ha minden másfél órában megteszünk egy kört, lassan világossá válik, hogy az egésszel azonosulunk. Ez pedig hatalmas átalakulást idéz elő bennünk.
Föntről nézve el sem tudjuk képzelni, hány határt lépünk át - újra és újra. Még csak nem is látjuk őket! Mégis tudjuk, hogy az előző "ébredéskor" a Közel - Keleten emberek ezrei harcolnak egymás ellen egy képzeletbeli vonalért, amit mi nem is látunk. Azt kívánjuk, bárcsak kézen foghatnánk minden embert és azt mondhatnánk nekik: "Nézd meg! Nézd meg! Mi olyan fontos?"
Később a melletted ülő sétát tesz a Holdon. Nem úgy látja a Földet, mint valami nagy égitestet, tele mindenféle csodálatos részletekkel. Úgy látja, mint egy távoli kis tárgyat. Ekkor egyszeriben észrevesszük a különbséget a karácsonyfa kis kék - fehér díszei és a fekete égbolt között...
Megértjük, hogy azok a kis kék és fehér pöttyök jelentik számunkra a mindenséget - a történelmet, a zenét, a háborút, a halált, a születést, a szerelmet, a könnyeket, a boldogságot. - Minden azon a kis kék - fehér folton van, melyet a hüvelykujjunkkal le tudunk fedni.
Olyan világosan látjuk mindezt, hogy mi vagyunk az emberiség érzékelése. Lenézünk, és látjuk annak a kesztyűnek a felszínét, melyen mindez idáig éltünk, és hirtelen tudatosul bennünk, hogy azok az emberek odalenn mind mi vagyunk. Valamiképpen képviseljük őket és felelősséggel tartozunk értünk. Mi állunk az előtérben, és valahogyan át kell adnunk a tapasztalatot. Ez különleges feladat, és megtudhatjuk belőle, milyen kapcsolatban állunk a világnak nevezett dologgal.
Mindvégig a "mi" névmást használtam, mert nem csak nekem, Rusty Schweickartnak... vagy akárki másnak jutott osztályrészül ez az élmény. Nem csak az én problémám - az én kihívásom - az én örömöm, hogy a mindennapi élet részévé tegyem. Mindenki másé is.
( Rusty Schweickart )