Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. március 9., vasárnap

A látás képessége

Nem láttam addig, amíg nem tudtam, hogyan kell szeretni.

Egy délután a képtárban sétáltam. Arra számítottam, hogy csendben, zavartalanul nézhetem a képeket, de az előttem haladó fiatal pár megállás nélkül csevegett. Amikor jobban megfigyeltem őket, észrevettem, hogy a lány az, aki folyton beszél. Csodáltam a férfi türelmét, hogyan tudja elviselni ezt az állandó szóáradatot. Igyekeztem lehagyni őket, hogy ne zavarjanak.
Természetesen nem tudtuk teljesen elkerülni egymást, de valahányszor összetalálkoztunk, a lány változatlanul sustorgott.
A múzeum ajándékboltjában vásároltam valamit, mikor az ifjú pár a kijárat felé közeledett. Mielőtt elmentek, a férfi egy fehér tárgyat vett ki a zsebéből. Kinyitotta a kicsire összehajtható hosszú, fehér botot, és kopogtatva az utat, elindult a ruhatárba a felesége kabátjáért.
- Milyen derék férfi - jegyezte meg az eladó. - A legtöbben összeroppannának, ha ilyen fiatalon megvakulnának, ő azonban megfogadta, hogy mint azelőtt, minden új bemutatóra eljön a feleségével.
- De hát mit ért meg a művészetből? Hiszen nem lát - kérdeztem.
- Nem lát? Tévedés! Nagyon sokat lát, többet mint maga vagy én. A felesége minden festményt leír neki, olyannyira, hogy tisztán látja maga előtt - mondta az eladó.
Aznap tanultam valamit a türelemről, a bátorságról és a szeretetről. Láttam a fiatal feleség türelmét, és a férj bátorságát, aki nem engedte, hogy a vakság korlátozza életét. Láttam továbbá két ember szerelmét.
(Jeanne Knape)