Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. április 24., csütörtök

A HÁROM KAPU

Egy királynak volt egy okos és bátor fia. Hogy felkészítse őt az életre, elküldte egy bölcs öreg emberhez.
- Világosíts meg engem: mit kell tudnom az életben?
- Szavaim eltűnnek majd mint lépteid nyoma a homokban, ám mégis adok neked néhány tanácsot. Utad során az életben, három kapuval fogsz találkozni. Olvasd el, mit ír mind a három kapun. Ne próbálj meg visszafordulni, mert arra ítéltetsz, hogy újra és újra átéld azt, amit megpróbálsz elkerülni. Nem mondhatok többet. Te magad kell átmenj ezen, szívvel és testtel. Most menj! Kövesd az előtted álló egyenes utat!
Az öreg bölcs eltűnt és a fiatal elindult életének útján.

Nem sokkal ez után, egy nagy kapu előtt találta magát, melyen ezt olvasta:

VÁLTOZTASD MEG A VILÁGOT.

Ez volt az én szándékom is, gondolta a herceg, mivel bár vannak dolgok amiket szeretek ezen a világon, más dolgok, egyáltalán nem tetszenek nekem.
Ekkor kezdődött el az első harc. Ideálja, képessége és élénksége arra késztették őt, hogy harcba kezdjen a világgal, létrehozzon, hódítson, saját kívánsága szerint modellálja a világot.
Megtalálta a hódító élvezetét és mámorát, ám szíve vigasztalást nem nyert.
Sikerült neki néhány dolgot megváltoztatnia, ám sok más ellenállt neki.
Múltak az évek. Egy napon, ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tőle:
- Mit tanultál ezen az úton?
- Megtanultam megkülönböztetni azt ami hatalmamban áll, attól ami kisiklik hatalmam alól, ami tőlem függ, attól ami nem tőlem függ.

- Rendben, mondta az öreg. Használd erődet arra, ami hatalmadban áll és felejtsd el azt, ami kicsúszik ujjaid közül. És eltűnt.

E találkozás után nem sokkal, a herceg a második kapu előtt találta magát, melyen ez állt:

VÁLTOZTASD MEG A TÖBBIEKET.

Ez volt az én szándékom is, gondolta ő. A többiek az élvezet, öröm és elégedettség forrásai, ugyanakkor a fájdalom, baj és frusztráció forrásai is.
Tehát harcba szállt minden ellen, ami nem tetszett neki vagy zavarta őt a környezetében.
Megpróbált behatolni jellemükbe és kipellengérezte hibáikat.
Ez volt az ő második csatája.
Egyik nap, amikor a mások megváltoztatására tett törekvésein meditált, ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tőle:
- Tehát, mit tanultál ezen az úton?

- Megtanultam, hogy nem mások az örömöm vagy fájdalmam, elégtételeim vagy vereségeim forrásai. Ők, csupán egy alkalom, mely fényre hozza ezeket. Mindezek a dolgok, bennem gyökereznek.

-Igazad van, mondta az öreg. Az által, amit ők felébresztenek benned, lelepleznek önmagad előtt. Légy hálás azoknak, akik vibrálásra készteteik benned az örömet és az élvezetet, de azoknak is, akik által megszületik benned a szenvedés vagy frusztráció, mert általuk mutatja meg neked az élet azt, hogy mit kell még megtanulnod és milyen utat kell követned.

Nem sokkal ez után, a herceg elérkezett egy újabb kapuhoz, melyen ez állt:

VÁLTOZTASD MEG ÖNMAGADAT.

Ha én vagyok problémáim oka, akkor ez azt jelenti, hogy ezt kell tennem, mondta, és elkezdte a harcot önmaga ellen. Behatolt önmaga belsejébe legyőzni tökéletlenségeit, hibáit, megváltoztatni mindazt, amit nem szeretett magában, mindazt ami ideáljának nem felelt meg.
Miután néhány évet önmagával harcolt, miután pár sikert, ám kudarcot és ellenállást is megtapasztalt, a herceg ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tőle:

- Mit tanultál ezen az úton?
- Megtanultam, hogy léteznek bennünk olyan dolgok, melyeket enyhíthetünk, ám olyan dolgok is, melyek ellenállnak nekünk és nem tudjuk legyőzni őket.

- Így van, mondta az öreg.
- Igen, de elegem van abból, hogy mindennel, mindenkivel és önmagammal is harcoljak! Vajon, soha nem lesz vége ennek? Szeretnék lemondani, feladni és megnyugodni.
- Ez lesz az utolsó leckéd, ám mielőtt tovább mennél, fordulj vissza és szemléld meg a bejárt utat, válaszolt az öreg, majd eltűnt.

Visszatekintve, a herceg meglátta a távolban a harmadik kapu másik felét, melyen ez állt:

FOGADD EL ÖNMAGAD!

A herceg. Elcsodálkozott azon, hogy nem látta az írást akkor, amikor először lépett be e kapun, a másik oldalról.
A harc közben vakká válunk, mondta magának. És közben, meglátta maga körül a földön mindazokat akiket visszautasított vagy legyőzött az önmagával vívott harcban: saját hibáit, árnyékait, félelmeit és korlátait. Valamennyit felismerte és megtanulta őket elfogadni és szeretni. Megtanulta összehasonlítás, ítélkezés vagy bűntudat nélkül szeretni önmagát.
Ismét találkozott a bölcs öreggel, aki megkérdezte tőle:

- Mit tanultál még pluszban ezen az úton?
- Megtanultam, hogy ha gyűlölöm egyik részemet, arra ítélem magam, hogy soha ne értsek egyet önmagammal. Megtanultam teljes mértékben, feltétel nélkül elfogadni magam.
- Rendben, ez az első dolog, amit soha nem szabad elfelejtened az életben, most tovább mehetsz.

A herceg megpillantotta a távolban a második kaput, mely másik oldalán ez állt:

FOGADJ EL MÁSOKAT!

És körülötte, felismerte mindazokat a személyeket, akikkel találkozott életében, azokat akiket szeretett, és akiket gyűlölt, azokat akiken segített, és akiket legyőzött. Ám meglepetésére, most képes volt meglátni tökéletlenségeiket, hibáikat, melyek valamikor módfelett zavarták őt, melyek ellen harcolt.
A bölcs öreg ismét megjelent és megkérdezte tőle:
- Mi az a többlet, ami ez úttal megtanultál ezen úton?
- Megtanultam, hogy ha összhangban vagyok önmagammal, senkit sem vádolok és senkitől sem félek.
- Rendben, ez a második dolog amit észben kell tartanod. Folytasd az utad.

A herceg megpillantotta az első kaput, melyen régóta átment és elolvasta a másik felére írt szöveget:

FOGADD EL A VILÁGOT!

Körülnézett és felismerte azt a világot, amit meg akart hódítani, átalakítani, megváltoztatni.
Elborította őt az összes dolgok szépsége, tökéletessége. Mégis ugyanaz az egykori világ volt. Vajon a világ változott meg, vagy saját tekintete?

Ekkor megjelent az öreg és megkérdezte tőle:
- Mit tanultál ezen az úton?
- Most megtanultam, hogy a világ lelkemnek tűkre. Hogy én nem a világot látom, hanem önmagam benne. Amikor boldog vagyok, a világ csodálatosnak tűnik számomra, amikor boldogtalan vagyok, a világ szomorúnak tűnik nekem. A világ nem vidám, nem is szomorú. Egyszerűen létezik. Nem a világ szomorított el engem, hanem saját lelkiállapotom és gondjaim. Megtanultam ítélkezés és feltétel nélkül elfogadni azt.

- Ez a harmadik fontos dolog, amit nem szabad elfelejtened. Most megbékéltél önmagaddal, másokkal és a világgal!
Készen vagy arra, hogy elindulj az utolsó próba felé: átmenet a beteljesülés nyugalmáról – a nyugalom beteljesítésére, - mondta az öreg és örökre eltűnt.