2008-06-09

Gondolkodás

Descartes, a filozófus, azt hitte, hogy a legalapvetőbb igazságra jött rá, amikor híres kijelentését tette: „Gondolkodom, tehát vagyok.` Valójában a legalapvetőbb hibát foglalta szavakba: a gondolkodás azonosítását a Léttel és az identitás azonosítását a gondolkodással.
A kényszeres gondolkodó - és ez majdnem mindenkire vonatkozik - a látszólagos elkülönültség állapotában, a folyamatos problémák és konfliktusok őrülten bonyolult rendszerében él. Olyan világban, amely az elme egyre nagyobb mértékű fragmentálódását - részekre szakadozását - tükrözi. A megvilágosodás a teljesség, az „egyben levés" állapota és ily módon a lelki békéé is. „Egyben vagy" a világgal, tehát az élet megnyilvánult arculatával, és „egyben vagy" legmélyebb éneddel és a megnyilvánulatlan élettel. Összegezve: egységben vagy a Léttel. A megvilágosodás nem csak a szenvedésnek és az állandó külső és belső konfliktusoknak vet véget, hanem a szakadatlan gondolkodás rettenetes rabságának is. Micsoda hihetetlen fölszabadulás ez!

Az elméddel való azonosulás a fogalmak, jelölések, képek, szavak, érték ítéletek és definíciók át nem látszó paravánját vonja eléd. amely aztán minden igazi kapcsolatot megakadályoz. Beékelődik önmagad és belső éned, önmagad és embertársaid, önmagad és a természet, önmagad és Isten közé. Ez a gondolatparaván szüli az elkülönültség illúzióját, azt a téveszmét, hogy vagy te és van a teljesen különálló „másik". Így aztán elfelelted az alapvető tényt, hogy a fizikai megjelenés és az elkülönült formák szintje alatt valójában egy vagy mindennel, ami van. Az „elfelejted" alatt azt értem. hogy ezt az egységet már nem érzed nyilvánvaló realitásnak. Elhiszed tán, de már nem tudod. A hit vigasztaló lehet. Csak a saját megtapasztalásod teszi azonban fölszabadítóvá!

A gondolkodás betegséggé vált. Betegség akkor jelenik meg, amikor az egyensúly fölborul. Semmi baj pl. azzal, hogy a sejtek osztódnak és szaporodnak a testben. Ám amikor ez a teljes szervezetről tudomást nem véve történik, akkor a sejtek elburjánzanak. mi pedig megbetegszünk. Megfelelően használva az elme elsőrangú eszköz! Helytelen használattal azonban rendkívül rombolóvá válik! Pontosabban fogalmazva: nem is elsősorban arról van szó. hogy rosszul használod elmédet, hanem, hogy általában egyáltalán nem használod. Ő használ téged! Ez a betegség! Azt hiszed, hogy te vagy az elméd! Ez a tévhit! Az eszközöd átvette a hatalmat. Nem tudok ezzel teljesen egyetérteni. Igaz ugyan, hogy sokat gondolkodom céltalanul - mint a legtöbb ember-, de azért képes vagyok az elmémet arra haszna/ni, hogy megszerezzek is létrehozzak dolgokat, és ezt folyamatosan meg is teszem.
Ha valaki elmegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy: „egy hangot hallok a fejemben", akkor valószínűleg elmegyógyászhoz irányítják. A helyzet az. hogy gyakorlatilag mindenki folyamatosan hall ilyen hangot a fejében: ez az önkéntelen gondolkodási folyamat. amelyről nem is tudod, hogy hatalmadban áll megállítani. Szünet nélküli monológok és dialógusok peregnek benned. Valószínűleg találkoztál már olyan „őrült" emberrel az utcán, aki megállás nélkül beszel magához. Nos, ez nem sokban különbözik attól, amit te és más „normális" emberek tesznek. A különbség csupán annyi, hogy ezt te nem hangosan teszed. A hang megjegyzéseket tesz, elmélkedik, ítélkezik, összehasonlít, panaszkodik, tetszést és nemtetszést fejez ki stb. A hang nem feltétlenül alkalmazkodik ahhoz a helyzethez. amelyben éppen vagy: előfordul, hogy a közeli vagy a távoli múltat eleveníti föl, olykor lehetséges jövőbeli helyzeteket próbál ki vagy képzel el. Utóbbi esetben többnyire rosszra forduló. kellemetlen jövőképeket vetít eléd: ezt nevezzük aggódásnak. A hangsáv mellé olykor vizuális megjelenítés, „mentális mozi" is társul.
De még ha meg is felel a hang az adott helyzetnek, akkor is múltként értelmezi azt. Azért, mert a hang a kondicionált- beidegzett, reflexekben működő-elmédhez tartozik, ami teljes múltad és kollektív kulturális örökséged végterméke. A jelent így a múlt szemüvegén keresztüllátod és értékeled, és szükségszerűen teljesen torz képet alakítasz ki róla. A hang nemritkán az illető legnagyobb ellensége. Sok ember él a fejében inkvizítorral, aki folyamatosan kínozza, támadja és bünteti öt, s megfosztja életerejétől. Tömérdek nyomorúságnak, boldogtalanságnak, sőt betegségnek is valójában ez az oka!

A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolat mintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hogy „figyeld a gondolkodót", ami más szóval azt jelenti: figyelj a tejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként légy ott! A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz! Ne értékeld és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor - a hátsó ajtón - valójában ugyanazt a hangot engedted vissza... Hamarosan fölismered: a hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelve őt. Ez az énvagyok-fölismerés, saját jelenlétednek ez az érzékelése már nem gondolat. Ez az elmén túlról érkezik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése