Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2008. augusztus 3., vasárnap

Teremtés - álom


Az Úr lenézett
s látta, ő az Úr.
Lenézett és látta
a Mindent és a Semmit.
Magából kinézett,
- A Mindensemmit látta,
ami az Úr fénye,
sötét semmisége.

Az Úr lenézett
s alatta sötétlett
Ismeretlen Titok
némán és kevélyen.
- Ismeretlen Titok ?
Van - e ott bármi más,
rajtam kívül bármi,
ahol csak Én vagyok ?

Semmi sincs előttem
- gondolta az Úr -
Ám ez a Nagy Semmi
épp ez a Titok.
Hogyan is láthatom
az Ismeretlenséget,
hiszen rajtam kívül
semmi Más nem élhet.

És a Semmi, mivel semmi,
nem él, nem hal soha.
Tőlem nem idegen,
Bennem van otthona.
Bennem Nemlétezik.
Bennem rakta fészkét,
s belőlem a semmi
nem lép ki sehova.

Tán az Emlék - ördög
készül így kibújni ?
Ismeretlen arcú
üres sejtelemként ?
Vissza Emlék - ördög !
Vissza a sötétbe !
Sötét Mindenségbe !
Örök Tiszta Fénybe !

És az Úr lenézett,
s látta, ő az Úr.
Egyetlen Létező,
Végtelen önmaga.
Alatta lágyan
simult el a Nemlét.
A Mindig és Örökké,
a Semmi és a Soha.

Ám akkor e percben
az ördög kilépett.
Az Emlék - ördög akkor
úgy tett, mintha lenne,
s vitt egy sejtést lopva
de az Úr - sötétbe,
ami az Úr teste,
a Semmi otthona.

És az Úr lenézett,
s ahogy jobban látott
nem hitt a szemének.
A sötétből Valaki
lassanként előbújt.
A Nincsből kilépett
- sejtésből kilépett -
s Talán Valakivé
Talán Bárki Mássá,
futó látomássá
egyszer csak feléledt.

Ki vagy ott te Másik ?
- szólt hozzá az Úr.
S az alak mondta lágyan :
Én is Te vagyok...
azzal közelített,
lassan visszaolvadt,
vissza be az Úrba,
s ahogy az Úr látta,
elsimult az Úr.

Ám az Emlék - ördög
a csodás - ördöggel
Halvány sejtelemként
újra csak elindult,
s ahogy az Úr nézte,
újra csak megéledt
Egy Alak,
egy Valaki,
aki hasonlított
egy futó emlékhez,
de még sokkalta
sokkalta merészebb
Valakinek látszott.
Egy Valaki - Másnak
- amonnan kilépve.

És nem szólt most az Úr,
csak várt és figyelt némán
s ahogy nézett
úgy lett láthatóvá,
egyre szebb alakká,
Eleven Titokká,
lassan formát öltve
csodálatos széppé.

Szólt az Emlék - ördög :
Mindig Őrá vártál !
Szólt a Csodás - ördög :
Csodát tettél Uram !
Lett itt Mégvalaki !
- mondták most már ketten,
s várták nagy - feszülten,
várták visszafojtva :
Mit tesz majd az Úr ?

Az Úr nem felelt,
nézte a jelenést,
s ahogy így nézte,
egyre jobban látta,
és ahogy meglátta
az egyre üresebb lett,
végül elenyészett,
s egy finom sóhajjal
végül is beolvadt,
beolvadt az Úrba.

Vele a két ördög
vissza a helyére,
az Ördögök helyére,
ami benne az Úrban
Végtelen Szellemben
elfér mindörökké.
És örök tisztaságként,
Drágakő nélküli
Gyémánt - csillogásban
fel is olvadt rögtön.

És az Úr most pihen.
Tudva Nemtud semmit.
Semmit tud
és Mindent.
És egyiket se tudja,
mert Ő Maga a Tudás,
de most a Tudás pihen.
S a Mindensemmiségben
az Úr többé nem Úr már,
csak saját néma mása
Önmaga álmodó
Mindensemmisége.

S álmában alhat is,
vagy kelhet ki az ágyból.
A Gyémánt - Semmiségbe
kiléphet akárhol.
S ahová csak elér
ott van mindörökké.
Ő az, akit Ő néz,
Ő oszlik el köddé,
hisz mindenhol semmi van,
s a Semmi ölel Mindent,
s az Úr álmodik
Miközben él
itt Bent.

(Laár András)