2008-12-22

Elkésett találkozások

"Mire Te annyira felnőtt leszel, hogy érett szemmel nézel a világra, vagy már nem is leszek az élők sorában, vagy csak egy megtört aggastyánt fogsz látni bennem. Vagyis nekünk már nem lehet igazi találkozásunk ebben az életben. És ez a tudat rettenetesen gyötörni kezdett. S ebben a nyomorúságomban nem tudtam mást tenni, mint hogy elhatároztam: megírom életem legnagyobb szerelmének a történetét - aki, sajnos nem a te mamád volt -, hogy hagyjak neked egy dokumentumot arról, hogy milyen volt az apád férfikora teljében. "
H. G. Wells felismerése a fiának írt levelében a kései találkozásokról telitalálat. Ami barátok között még életképes lehet, de a szerelemben már csak időlegesen, és szülő meg a gyermeke között teljesen reménytelen.
Időskorban csecsemő apjának lenni: milyen kedves helyzet, sőt dicsőségként is megélhető. Vagy egy fiatal feleség.
Azonban ami érett korban mellőzhető életkori különbségnek tűnik, az évtized múlva már súlyos keresztté alakulhat, amit már csak becsületből is cipelni kell. Pl. egy 45 éves nő és egy 60 éves férfi szerelmében nem számít az a 15 esztendő. De 10-15 év múltán? 55 éves nő és 70 éves férfi? Vagy még később? Amikor a szerető egyre inkább kénytelen ápolóvá válni? És az eltérő szexuális igények? Az elfáradás és az életritmus különbségei?
A gyerek szempontjából pedig, a többiekével összehasonlítva, nagypapás, nagymamás szülők. Ezt a gyermek nagy, de titkolnivaló szégyenként élheti meg. És jogosan, mert az éltes szülő, minden igyekezete ellenére, már nem lesz olyan partner a gyerek számára, mint az életkorban hozzáillő.

A nagy fizikusok közül Planck tett kísérletet arra, hogy mint természettudós, meghatározza a piszok fogalmát. S arra az eredményre jutott, hogy a piszoknak nincs saját minősége. Minden piszok, ami nincs a saját helyén vagy a saját idejében. Minden piszok, ami rossz helyen, vagy nem megfelelő időben jelentkezik. A vaj a kenyeremen nem piszok, a nadrágomon igen. A homok a sivatagban nem piszok, a salátán igen. A serdülés a tinédzserkorban rendben van, óvodáskorban betegség.
(Popper Péter: Ne menj a romok közé!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése