2009-01-02

A szilveszter

Már 17 órára ott kellett lennem a Symbolban, hogy berendezkedjek, mire 19 órakor érkeznek a vendégek. A személyzet elképesztően kedves, figyelmes és segítőkész volt. Percek alatt közéjük tartozónak éreztem magam.
Ancsa a weblapon olvasta, hogy mesés választék lesz a svédasztalon. Az egyik főnök - sajnos név szerint nem ismerem őket - odajött, és szólt, hogy menjek, egyek bármit, ami jólesik. Gondoltam, meg is teszem, hisz hajnali 2-3 óráig dolgozni fogok. De erre nem került sor.
Amint beözönlött az első vendégsereg, máris két fiatal nő odajött, hogy a vacsorájuk ráér, inkább hozzám jönnének először. Persze megint nem tudtam nemet mondani. Így már a nyitástól kezdve dolgoztam egészen 05:38-ig!!! Túlóra az volt, bőven. Szerencsémre a táskámban volt két apró nápolyiszelet, azt ettem, és két szénsavmentes ásványvizet ittam. Elég aszkétikus szilveszter volt.
23:50-kor kaptam fél óra szünetet. Kimentem a mosdóba, és épp az éttermen jöttem vissza a helyemre, mikor éjfélt ütött az óra. (Nem túl romantikus.)
A munka maga élvezetes volt. Ami viszont megdöbbentett, mindössze két eset volt, amikor jó és szerencsés helyzettel találkoztam. Hihetetlen, hogy csinos, fiatal, értelmes nők miért szenvedtetik magukat rossz kapcsolatokban?! Nem a férfiakat akarom bántani, de most csak nők ültek le, így a másik oldal ma rejtve marad. Biztos ők is tudnának panaszkodni.
Szóval buli ide vagy oda, de komoly beszélgetésekben volt részünk. Ennek ellenére mindenki úgy állt fel, hogy köszöni az őszinte szavakat és megerősítettem őket abban, amit már éreztek, sejtettek, de nem akartak szembenézni vele. Nagyon sok erőt és kitartást nekik, hogy sikerüljön a változtatás. A Plútó majd a segítségükre lesz, ebben nem kételkedem. Én meg reikit küldök nekik is.
Ami rossz volt: kegyetlen hangerő, mindenhonnan más zene hallatszott. Gyakorlatilag végig üvöltöttem az éjszakát. Még most is fáj a torkom. Kezelem. Az idő kb. 85%-ban én beszéltem, illetve kiabáltam, hogy a velem szemben ülő hallja, amit mondok. Még ma is úgy érzem, mintha drótkefe lenne a torkomban.
Ami meglepett: A tulajdonosoktól kaptam egy Maria Treben jubileumi albumot: A természetgyógyászat alapjai. Én igazából a tulajdonosnővel beszélgettem eddig, aki végtelen szimpatikus, kedves, természetes. Gondolom, a névjegykártyámból látta, hogy nem csak tarot kártyával foglalkozom. Meghatott ez a figyelmesség. Köszönöm szépen!
Távozáskor egy másik főnök arról számolt be, hogy jók voltak a visszajelzések, mindenkinek tetszett a munkám, látták, hogy van kereslet erre. Én is szívesen tevékenykednék itt rendszeresen, mert nagyon igényes a környezet, és csak pozitív tapasztalatom volt az itt dolgozó emberekkel. Hála és köszönet mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése