2009-03-30

Megtörtént a csoda!

Március 9-én találkoztam először a csoda gépekkel. Egy wellness központba hívtak dolgozni. Eddig távol tartottam magam minden fizikai kütyütől. De elképesztő masinákat láttam. Három nap múlva elvégezték rajtam az állapotfelmérést is. Hihetetlen dolgokat mondott meg a teszt rólam. (Ha bővül a cég, aktuális lehet a munka.)

Szombaton egy egészségnapon dolgoztam, ahol beleszerettem ebbe a Vibrotrénerbe:

Rá kell állni és többféle program szerint állítható a rezgés is. Kipróbáltam a 10 perces rázást és euforikus érzés kerített hatalmába. Kipróbálni és beleszeretni! Sajnos egy nap csak 24 órából áll, és reménytelen, hogy mozgásra is jusson időm. De ez a tréner átmozgatja az egész testet, beindítja a keringéseket. Most 4-én megint ki lehet próbálni a Mályva téren. (márc. 24-én írtam erről a családi egészségnapról. Akit érdekel, jöjjön el. Én asztrológiával megyek és várok mindenkit szeretettel. 5-én pedig az Üllői úton ugyanez + a betegségek hátteréről tartok előadást.)
Aztán hétfőn (egy hét alatt harmadszor!) került szóba a Nelson - teszt. Egy drága ember visszahozott egy filmet, és beszélgettünk. Kérdezte, mi van velem? Meséltem a gépekről, kiderült neki is van kétféle. Megígérte, hogy ha visszajön a vidéki útjáról, elhozza őket.

És elhozta. És itt is hagyta, hogy ismerkedjek és dolgozzak vele. Azóta repkedés van. Az egyik felméréseket is készít, mely több, mint 3600 részből áll, mindegyike kb. egy századmásodpercig tart, rövid szünetekkel az egyes részek között. A teljes felmérés nem tart tovább 2 percnél. Ezután a méréseket matematikailag feldolgozza, ami kb. 20 másodpercig tart. Szédületes!

Mér, és aztán helyreállít. Minden rezgés a világban, és a sejtek rezgéséből diagnosztizál és kezel. Persze a gondolati / lelki háttér a lényeg, de ezekkel ötvözve tényleg GYÓGYÍTÁS folyik.

Majd folyamatosan beszámolok a fejleményekről.

Szombaton elszállt minden program a nagy laptopról. Szegény Csabának lett megint munkája vele, de ilyenkor mindig felfrissül a gép és a programok. Ez is az állandó változás állapotában létezik. Sajnos pár levél elveszett, így elnézést, ha valaki várja a válaszom, de nem kapja meg.

Bár az aranykorban nem volt még szükségünk ennyi gépre, "protézisre" és fejlettebbek voltunk, de azért lenyűgöz, hogy mára milyen szerkentyűket képesek az emberek alkotni. És hány ember fel sem fogja ezeket!

Mohón figyelem a technikai eredményeket és élvezem az általuk nyújtott lehetőségeket.

2 megjegyzés:

  1. Szia Magdi!

    Egy nagyon régi ismerősöd vagyok, eddig csak c sendben olvastalak. Olvastam a gépről, ami tetszik Neked, egy általam régebben kezelt bácsi fél áron eladná. Kérlek ha érdekel(de ha nem akkor is szivesen venném) keress meg a termeszetgyogyaszat@vipmail.hu címen. Ott részletesebben mindenről:)
    Üdv addig is.
    Ui. lehet én vagyok figyelmetlen de nem találtam más elérhetőségedet. A régi telszámod meg valószinű nem jó már...

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a figyelmességed, bár nem tudom, ki vagy? Nálam "névtelen"-ként jelent meg a megjegyzésed.
    A telefonszámom: 30-625-9328
    (Bár most épp rosszalkodik a kijelzője).
    Sajnos most nem állok úgy, hogy ilyen drága gépet tudjak venni.
    De egy drága embernek köszönhetően most itt van mellettem ez a két masina és élvezzük egymás társaságát.
    Még egyszer köszönet az információért. :-D

    VálaszTörlés