Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. március 27., péntek

Menedzsment tanfolyam

Nem új, de bájos. Néha kell egy kis mosoly is:
1. lecke
Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.
A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és lemegy a bejárati ajtóhoz.
Amikor kinyitja az ajtót, azt látja, hogy Béla, a szomszédjuk áll ott.
Mielőtt bármit is szólhatna, Béla kikerekedett szemekkel ezt mondja: „Adok százezer forintot, ha ledobod magadról a törölközőt.”
Egy pillanat gondolkodás után a nő ledobja magáról a törölközőt, és ott áll pucéran Béla előtt. Néhány másodperc múlva Béla átadja a százezer forintot és elmegy.
A nő visszaveszi magára a törölközőt és bemegy a házba.
Amikor visszaér, a férje kérdezi tőle: „Ki volt az?”
„Béla volt, a szomszéd” – válaszolja.
„Nagyszerű” – mondja a férj. „Mondott valamit arról a százezer forintról, amit a múltkor adtam neki kölcsön?”

A történet tanulsága:

Ha időben megosztod az üzleti partnereiddel a hitellel és a kockázattal kapcsolatos információkat, azzal megelőzheted a felesleges kitárulkozást.

2. lecke
Egy pap felajánlja egy apácának, hogy elviszi kocsival. Az apáca beül és keresztbe teszi a lábát, ami miatt a ruhája felhúzódik, és így láthatóvá válik a combja. A pap ezt meglátja és kis híján karambolt okoz. Miután egyenesbe hozza az autót, a pap lassan az apáca combjára teszi a kezét.
Az apáca azt mondja: „Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltár?”
A pap erre elveszi a kezét. De amikor sebességet vált, akkor a keze újra az apáca combjára téved.
Az apáca megint azt mondja: „Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltárt?”
A pap elveszi a kezét és mentegetőzik: „Sajnálom, nővér, a test könnyen bűnbe esik.”
Amikor megérkeznek, a nővér nagyot sóhajt és kiszáll.

Amikor a pap visszaér a templomba, szalad, hogy megnézze a 129. zsoltárt.
Meg is találja: „Menj tovább és keresgélj, mert ott feljebb megtalálod a megdicsőülést.”

A történet tanulsága:
Ha nem vagy jól informált a munkáddal kapcsolatban, akkor könnyen elszalaszthatsz egy nagyszerű lehetőséget.

3. lecke
Az értékesítő, a pénzügyes és az ügyvezető ebédelni megy, amikor út közben találnak egy régi lámpást. Megdörzsölik, erre kijön belőle egy szellem.
Azt mondja a szellem: „Mindegyikőtöknek teljesítem egy kívánságát!”
„Először én! Először én!” – Mondja a pénzügyes. „A Bahamákon szeretnék lenni, a jachtomat vezetni és gondtalanul élni.”
Puff, a pénzügyes eltűnik.

„Most én! Most én!” – mondja az értékesítő. „Hawaii-on szeretnék lenni, henyélni a parton a személyi masszőrömmel, soha ne fogyjon el a koktél, és legyek mindig boldog.”

Puff, ő is eltűnik.
„Oké, most te jössz” – mondja a szellem az ügyvezetőnek.
Az ügyvezető azt mondja: „Ezek ketten legyenek ebéd után az irodában.”

A történet tanulsága:
Mindig hagyd, hogy először a főnök beszéljen.

4. lecke
A sas üldögélt a fán és csak henyélt, nem csinált semmit. Arra jött a nyúl, meglátta a sast, és azt kérdezte tőle: „Lehetne, hogy én is csak üldögélek és nem csinálok semmit?”
„Persze, miért ne?” – mondta a sas.
A nyúl erre leült a földre a sas alá, és ő is henyélni kezdett. Hirtelen megjelent a róka, ráugrott a nyúlra és megette.

A történet tanulsága:
Nagyon-nagyon magasan kell lenned ahhoz, hogy megtehesd, hogy csak üldögélsz és nem csinálsz semmit.

5. lecke
A pulyka és a ló beszélgetnek.
„Bárcsak képes lennék arra, hogy felrepüljek annak a fának a tetejére” – sóhajt a pulyka – „de nincs annyi erőm!”
„Nos, miért nem csipegetsz egy keveset az ürülékemből?” – mondja a ló. „Tele van tápanyaggal.”
A pulyka megfogadja a tanácsot, és csipeget a ló ürülékéből. Erre elég ereje lesz ahhoz, hogy a fa legalsó ágára felrepüljön.
Másnap megint csipeget az ürülékből, és eléri a második ágat.
Néhány nappal később a pulyka büszkén felrepül a fa legmagasabb ágára is.
Ekkor észreveszi őt egy vadász, aki fogja a puskáját, és lelövi.

A történet tanulsága:
A sok lósz..r felrepíthet a csúcsra, de ott tartani nem fog.

6. lecke
Egy kismadár délre repült, amikor beköszöntött a tél. Annyira hideg volt, hogy repülés közben a madár megdermedt, és a földre zuhant egy mezőn. Ahogy ott feküdt, arra jött egy tehén és rápottyantott némi ürüléket. A dermedt madár ott feküdt a meleg ürülékben, és kezdett felmelegedni tőle.
Csak feküdt a melegben és olyan boldog volt, hogy énekelni kezdett. Arra jött egy macska, aki meghallotta a madáréneket. Követte a hangot és eljutott a madárhoz, aki a tehéntrágyában feküdt.
A macska azonnal kiásta a madarat és megette.

A történet tanulságai:
1. Nem mindenki az ellenséged, aki sz..ik rád.
2. Nem mindenki a barátod, aki kiránt a sz..ból.
3. És ha nyakig ülsz a sz..ban, akkor a legjobb, ha befogod a szád!

GRATULÁLUNK, SIKERESEN ELVÉGEZTED AZ 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAMOT!