Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. május 31., vasárnap

Krasznai János emlékére

Göböljáráspuszta, 1976.02.05. Hógolyóztunk. Ekkor még nem tudtam, hogy akivel most játszom, Ő lesz életem nagy szerelme. A mai eszemmel itt másképp viselkednék. Felvállalnám teljesen.


Ez a Temetés című film forgatásán készült, Székhelyi Józseffel és sajnos az idős úr nevére nem emlékszem, pedig sokszor forgattam vele.

Itt még csak 11 éves vagyok. Maximillian Schell (Nürnbergi per) itt forgatta az Első szerelem című filmet. A kastély jeleneteit Somogyfajszon forgatták Apuék, de a saját házunk előtt is volt egy helyszín. Apu többször felszólt Anyunak, hogy mit telefonáljon. Schell nagyon jó barátja lett Apunak. Ráförmedt, hogy itt lakik és fel sem híva? Szegény Anyu bablevest főzött és palacsintát sütött. Erre az ebédre jött fel Max. Kiengedte a nadrágja szíját, annyit evett. Pedig kényes volt, külön szakácsot is hozott magával Magyarországra. Távozáskor lefotózta a ház macskáját. A lakók nem is sejtették, hogy egy Oscar díjas színész-rendező mászkál a házban.

Már nem emlékszem, melyik filmben van ez a jelenet, csak azt tudom, hogy ez a Párizsi udvar a belvárosban. Megviccelték Aput, hogy az Ő nevét használták fel a jelenetben. Ők még rengeteget ugratták egymást. Sok történetre emlékszem. :-D

Apu egy vidéki forgatáson. Ott áll középen. A nyakában a fényképezőgépe. Neki köszönhetem a fotózás iránti szenvedélyem. Számtalan éjjel nagyítottuk a képeket a fürdőszoba melletti öltözőben. Nekünk még olyan is volt a régi lakásban.

Ez egy német film forgatásán. Alapító tag volt a Nemzetközi Stúdióban. Mellette Eberhard Schröder. Milyen fura, hogy emlékszem a nevére!