Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. június 17., szerda

Amiért érdemes...

Szombaton, Szentbékkállán találkoztam egy családdal. A nyugati határszélről utaztak ide, hogy találkozzunk. A kis legény születésekor beszorult a szülőcsatornába. Vannak gondjai. Az interneten talált rám az édesanyja cranio kezelés miatt.

Jó volt látni megint egy igazi, szerető családot. A szülőkön kívül a nagymama is elkísérte őket. Látszott, hogy nagyon szeretik egymást. Ránéztem a kisfiúra (3 éves) és elvesztem. A meglátni és megszeretni esete volt. Parányi testben ennyi szeretet! És az a tekintet!
Minden tudásom bevetem a gyógyulása érdekében, csak azt a 230 km-t kell legyőzni.
Kaptam tőlük egy levelet, ebből egy részt közreadok:
"Olyan édes vagy, hogy segíteni akarsz !!! Nem sok emberbe szorult ennyi empátia és kedvesség, mint beléd!
Nekünk is, de Marcinak is nagyon-nagyon szimpatikus voltál. Sokat emlegetett és emleget. Energiát osztogat azóta:-) Látom is magam előtt a jelenetet. :-D
Nem tudom mennyi energiát adtál neki szombaton, de egész hazáig úgy pörgött, ficánkolt, vigyorgott, huncutkodott, hogy alig bírtuk lefektetni itthon:-))) "
Hát, ezekért a percekért érdemes élni! Köszönöm nekik is ezeket az élményeket!