Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. június 15., hétfő

Nem akartam hinni a szememnek

Szombaton lementem Szentbékkállára. Ha tehetem, nem az autópályán megyek, az olyan gépies. Inkább kis falvakon keresztül szoktam haladni: Bicske, Székesfehérvár, Várpalota, Veszprém... Sokkal hangulatosabb a táj, kanyargós, fák között, és rajtam kívül alig volt más kocsi.
Veszprémnél úgy gondoltam, nem Nagyvázsony, hanem Almádi irányába indulok tovább, legalább látok valamit a Balatonból is.

Na, ezt nem kellett volna. Elképesztő dugóba kerültem. A pokoli hőségben, álltunk, araszoltunk és megint álltunk. Ráadásul megszámlálhatatlan mennyiségű motor bűzölgött mellettünk.


Ekkor jöttem rá, hogy a Harley - Davidson találkozóba csöppentem. Elfogadom a jelenséget, csak nem értem. Komolynak tűnő "férfiak" versengenek, kinek van pöpecebb járgánya. Annyira szánalmas látvány volt.

Még kevésbé értettem azokat a felnőtteket, akik a pici és kicsi gyerekeikkel a mérhetetlen füstben és gőzben ültek az út mentén és bambultak a motorosokra. Az én szemem is csípte, a torkom kaparta a füst, inkább felhúztam az ablakokat és ment a légkondi. Ráadásul mindezt a déli UVB riadó idején! Az, hogy a saját egészségüket kockáztatják, az ő dolguk, de a gyerekük egészségéért felelősek!
Képzeljétek mi volt, ha Almáditól Zánkáig 2 óra volt az út!!!

Másnap hazafelé messze elkerültem a tó partját.