Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. július 2., csütörtök

Szabályok

- A társadalomnak nevezett rendszer, melyben éltek, szabályt szabályra halmoz. Sokszor ezek szöges ellentétben állnak egymással, máskor egyszerűen csak értelmetlenek. Sokaságukban eligazodni képtelenség, nemtudásuk úgyszintén bajt hoz a fejekre. Ebből egyenesen következik, hogy óriási elfojtások keletkeznek, melyek törvényszerűen katasztrófákhoz vezetnek előbb vagy utóbb. Itt leginkább a személyiség hasadására, vagy az egyre nagyobb mértéket öltő és mind szélesebb körben burjánzó agresszióra gondoltam.
Legtöbben megtanulták az védekezés egyetlen módját, ők a krónikus apátiát választották, ami pedig az elszigeteltséghez vezet. Tönkremenőben vannak az emberi kapcsolatok, és mindenki csak arról tud beszámolni, mit nem szeretne.
- Van ebből kiút? - tudakoltam.
- Mindig van. Mindig minden problémára ott van a megoldás is. Kivitelezni azonban nehéz, mert lassan ott tartunk, hogy a közönyös, boldogtalan ember az etalon, a követendő példa. Olyan hosszú ideje tart már az elfojtás, hogy az emberek többsége nem ismeri a boldogság szó valódi jelentését, ugyanis soha nem tapasztalta meg azt. A többség úgy gondolja, ha vére és verejtéke árán végre elért vagy megszerzett valamit, akkor boldog. Ez az érzés azonban átmeneti, múló jelenség csupán, lényegében túl sok köze nincs a valódi boldogság érzéséhez. Észrevetted, hogy szinte elvárják tőled a panaszkodást? Ha véletlen jól mered érezni magad, az lassacskán főbenjáró bűnnek fog számítani. Jobb esetben csak kiközösítenek, mondván: veled nem lehet beszélni, te nem érted meg az embereket. Rosszabb esetben egyszerűen elkezdenek utálkozni, meggyűlölnek, mert mered jól érezni magad, esetleg önmegvalósítani.

A többség szeretethiányban, éppen ezért függőségben él. Mindent megtesznek egy kis figyelemért vagy érzelemért, cserébe pedig szinte bármit elviselnek. Van egy réteg, aki ezt maradéktalanul ki is használja. A legnagyobb hiba elkövetni azt, hogy háttérbe szorítod, lealacsonyítod önmagad, valaki más privát érdekei miatt. Pláne úgy, hogy közben a magad érdekei csorbát szenvednek. Ez pontosan olyan, mintha a saját életedben nem te lennél a főszereplő. De nem te vagy az író, a rendező, sőt még a jelmeztervező sem, mert még a külső megnyilvánulásodat is a szabályok és kényszerek diktálják. Én nem értékelem az efféle játszmákat.
(Cyntia V. Diamond: Victorina víta)