Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. szeptember 29., kedd

2009.09.24.


Marosvásárhely nekem ez a ház. Itt töltöm munkával az egész napot. A városból szinte semmit nem láttam most sem. Késő este még elmentem egy beteghez a lakásra, és taxival jöttem vissza éjfél után.


Nagyon sok érdeklődő jött el kipróbálni a gépeket is, és hozzám is érkeztek folyamatosan. Még ebédszünetre sem volt időm. Érdekes, hogy sokkal kevesebb a pénzük az embereknek, mint itthon, mégis többet költenek az egészségükre. De meglepően a tanácsokat is jobban megfogadják.
A Nelsonban van egy kérdés: Mennyire sorolja magát stresszesnek 1-10 között? Itthon is és Romániában is elég magasra pontozzák magukat az emberek. Ebben nincs különbség. De aztán a gép részletezi a stressz összetevőit. Magyarországon az anyagiak miatti stressz viszi el a 10-es pontszámot, majdnem mindenkinél. Romániában ez kivétel nélkül 0. Elgondolkodtató, hogy sokkal kevesebből, sokkal szegényebben élnek, de ez nem okoz stresszt náluk. Sok embert átküldenék pár hétre, csak tanulságul.
Náluk viszont a családi problémák viszik el a pálmát. Sokkal kevesebb a válás, próbálják megoldani a kapcsolatokat, és sokkal többet jelent a házasság és a család.
Nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem? Sokszor benne maradnak olyan helyzetben, amiről egészségesebb lenne továbblépni.
Egy viszont biztos: kedvesebbek, segítőkészebbek, mint mi. És a saját szememmel látom, hogy mindegy, hogy születése szerint román vagy magyar az illető. Teljes békében élnek egymás mellett.
Bár szinte jelképes összegért dolgozom kint, (ami nekik persze kisebb vagyon) mégis nagy örömmel megyek mindig, mert jól érzem magam közöttük. Sokszor már zavarba ejtő a viselkedésük, a dicséretük.