2009-10-30

Még mindig a rádió....

"Felszabadultnak érzi magát Majtényi László, az ORTT szerdán lemondott elnöke, aki erről egy rádióinterjúban beszélt péntek reggel. A november 30-val távozó elnök nem fogja aláírni a rádiópályázat győzteseivel kötendő szerződést, miután emiatt a döntés miatt mondott le posztjáról." A felháborodáson már túl vagyok. Aztán az elkeseredésen is lassan. Most következhet valami cselekvés is.

Megható, ahogy hallgatom az adásban megszólaló, elcsukló hangú embereket. Minden reggel én is a Sláger rádiót hallgattam, de nem is tudtam, hogy egy 3,5 milliós család tagja voltam. Ez az eset döbbentett rá. Ennek örülök. Vagyunk sokan ebben a széthúzó, korrupt országban, akik mégis egyképpen érzünk, együtt dobban a szívünk. Ez jó. Ez nagyon jó!

Találtam egy oldalt, ahol lehet regisztrálni tiltakozásul. Az utcán hőbörögni nem érdemes. Talán kulturált formában is elérhetünk valamit. Ha gondolod, írd Te is alá:

http://hallgatokaradioert.com/tiltakozok.php

Persze, csak ha egyetértesz vele. Merthogy én vallom a szólásszabadságot. Én sem akarok semmit senkire sem rákényszeríteni.
1978-ban, Kijevben a szállóban olyan rádió volt, aminek csak bekapcsoló gombja volt és egy hangerő szabályzó. Lassan ide jutunk mi is?

2 megjegyzés:

  1. Gondolom érdekel! :)

    Kedves Danubius Hallgatók! Fogjunk össze! Szervezzünk november 18-ra egy békés autós felvonulást Budapesten. Gyülekező: 2009. november 18. 7:00-8:00 a Danubius székháza előtt (körül). Minél többen vagyunk, annál nagyobb "hangot" tudunk adni a MI rádiónknak. Épp ezért kérek mindenkit, aki teheti, csatlakozzon! Én a mai napon elindítom az engedélyezést a BRFK-nál, ahol eddig nagyon kedvesen és támogatóan álltak az ötlethez. Akinek kérdése van, vagy segíteni szeretne, az kérem jelezze az nyc.danubius@gmail.com címen. Elkezdtek érkezni a visszajelzések, hogy csatlakoznak, még vidékről is, úgyhogy kérlek továbbítsd ezt a szöveget akinek tudod, hogy megmentsük a Danubius rádiót, a MI rádiónkat!

    VálaszTörlés
  2. Persze, hogy érdekel és közre is adom. Én magam a Sláger rádiót hallgattam, hiszen egyszerre kettőt nem lehet, de őket ugyanúgy nem lehetne lesöpörni. Ezért is tettem ki mindkét rádió képéit a blogra.
    Csak olvasgatva a neten az emberek hozzáállását, tartok a tömeges megmozdulástól. A történelem ne ismételje önmagát, már láttunk olyant, ami egy rádiónál lévő tüntetéssel indult...
    Én a békére szavazok. És a békés megoldásra. Kell lennie!
    Remélem, nem fog vérengzésbe fulladni a rendezvény!

    VálaszTörlés