Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2009. december 12., szombat

8 cm

Sokan kérték, hogy számoljak be rendszeresen a tapasztalataimról a tapasszal kapcsolatban. Én vagyok a kísérleti nyúl, és ha beválik, követnek. Nincs ezzel semmi bajom. Én magam eddig mindent önmagamon teszteltem, és csak aztán javasoltam másnak is, ha bevált. Elég erős a szervezetem, jól bírom a próbákat. Volt olyan termék is, amit nem ajánlok senkinek. Tehát a beszámoló, aki unja, attól elnézést kérünk, de sokakat érdekel. :-D
Ma reggel álltam a tükörrel szemben és arra gondoltam, ideje elővenni a centit. Épp 4 hete tapaszolom magam. 8 cm-rel kevesebb a derékbőségem. Olyan gyűrűt tudtam ma felvenni, ami évek óta nem jött fel az ujjamra.
Már jó ideje reggel belebújok a cipőmbe, mert ha délben, vagy délután akarom felvenni, nehezen megy bele. Kicsit bedagad a lábam. Ezért ha reggel elmegyek, és hazajövök, de tudom, hogy este még megyek valahová, nem lépek ki belőle. Ez van. Illetve volt, mert már jónéhány napja este is bele tudok bújni. Véletlen jöttem rá, és apró, de kellemes meglepetés.
Ugyanazt eszem, mint eddig. Semmi szenvedés, semmi önmegtartóztatás. Egyszerűen égeti a zsírt és sokkal kevesebbet kívánok enni. Nem az összeállítás, hanem a mennyiség változott csak.
A kedvem remek, nincs idegesség. (Pedig helyzetek jönnek, már csak a megmérettetés miatt is.)
Kati barátnőm pár napig furán érezte magát, de azt gondolta, hozzá fog szokni, és így is lett. Ő nagyon sovány, nagyon érzékeny a teste, és asztmás. Igaza is lett, megszokta a teste, és a kondi teremben a kerékpáron háromszor akkora lett a teljesítménye, mint valaha.
És még az italt ki sem próbáltuk! Jobban mondva én kétszer kortyoltam belőle. Hamarosan ezt is kipróbálom, csak akartam, hogy a tapaszról külön tapasztalatom legyen. az elején nem akartam keverni a két hatást.