2009-12-18

Még asztrozófia

Tegnap írtam az Éberség alatt a karácsonyi szemben- és együttállásról. Ma két bolygó retrográd mozgását osztom meg veletek. Úgy gondoltam, jobb adagolva adni az információt. Aki nem tanult asztrológiát vagy asztrozófiát, annak talán sok lett volna egyszerre. :-D
.
Tehát: bár a bolygók haladnak a maguk ekliptikáján (útján) a Nap körül, mi a Föld nevű bolygón élünk. Innen tekintünk fel az égre. A mi szempontunk nem Napközpontú, hanem a Földhöz viszonyítjuk a bolygók haladását. Ezért időnként úgy látszik innen, mintha egy adott égitest visszafelé haladna az ellipszis alakú pályáján. Ezt hívják retrográd mozgásnak. Ilyenkor az a bolygó a kevésbé szimpatikus tulajdonságait erősíti. Ezen nem lehet változtatni, de ha felkészülünk, jobban lehet kezelni a helyzeteket.
Most december 20-án vasárnap a Mars megy retrográdba március 10-ig.
Mik is a Mars analógiái? Íme:
Cselekvés, kezdeményezés, növekedés, mozgékonyság, dinamika, testi erő, energia, munka, küzdelem, vágy, sóvárgás, szexualitás, potencia, ösztön, szenvedély, hódítás, harc, sport, verseny, akció, erőltetés, fejjel a falnak menni, makacsság, dac, agresszió, konfliktus, vita, erőszak, háború, gyűlölködés, vakmerőség, kockáztatás, felvágás, hencegés, harag, vadság, kíméletlenség, brutalitás, szadizmus, szenvedés.
Sebek, sebészet, vas, fém, tűz, hőség, láz, égés, fegyveres erők, fegyverek.
Fej, orr, izmok, artériák, vér, vese, gyomorsav, epehólyag, krónikus láz, férfi nemiszerv, migrén. Izomrendszer, gyulladások, lázas betegségek, vérzéssel járó sérülések, balesetek, operációk.
Hogyan lehet kezelni a retrográd Mars helyzetét?
Engedd el az EGÓ akaratát. Felejtsd el a következő mondatokat márciusig: "ÉN ezt AKAROM. ÉN így AKAROM." Lazulj el, és engedd, hogy a FELSŐBB ÉNED irányítson. Vedd figyelembe a mások érdekeit is. Bár körbeforgatva a fejed, magadnak mindig TE vagy a centrumban, de ezzel MINDENKI MÁS is így van! Ez az időszak megtanít arra, hogy csapatjátékban veszünk részt, és egyedül nem mész semmire. Aki továbbra is önző marad, az (megérdemelten) hatalmas pofonokat fog kapni, erről a Mars gondoskodik. Aki viszont figyelembe veszi az EGÉSZ érdekeit, másoknak is jót tesz és a saját érdekeit mások alá rendeli, elképesztő csodákban részesül. Sokkal magasabbra kerül, mint az remélte volna a saját kis egója nézőpontjából.
.
A másik retrográd bolygó a Merkúr. Ő december 26-tól január 15-ig tanít a maga módján.
A Merkúr analógiái:
Bölcsesség, emlékezet, elme, értelem, éles ész, logika, ötlet, gondolat, analizálás, teória, ráció, kiszámítás, kombinálás, tanulás, megismerés, tájékozódás, intellektus, vicc, kézügyesség, kifejezésmód, kommunikáció, hírközlés, média, tolmácsolás, levelezés, internet, számítógép, telefon, utazás, közlekedés, hivatalos papírok, irodalom, kutatás, kritika, kereskedelem, trükk, csel, hazugság, átverés, hamisítás, csavargás, ésszel elkövetett bűncselekmények.
Nagyagy, tüdő, légzés, hangszál, nyelv, láb, kéz, comb, depresszió, epilepszia, őrület.
Elme és idegműködés, idegeredetű bántalmak.
Ne lepődj meg, ha döcög a számítógéped. Inkább örülj annak, hogy ennyivel megúsztad! Ha bármivel találkozol a fentiekből, tudd, miért van. Az idegeskedés, mérgelődés csak még mélyebbre viszi a rezgéseid és még többet vonzol be ezekből.
A bölcs ember nem mérgelődik a történteken és a lehetőségeken, hanem a javára fordítja azokat.
Mindenkinek nagyon sok türelmet, éberséget, remek tanulást kívánok erre az időszakra is! A végén meglátjuk, ki mit profitált belőle! :-DDDD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése