2010-01-29

Fordulat

Sajnos az ember a józan eszével hiába tudja az elméletet, a tudatalatti félelmek sokszor erősebbek. Én is így jártam. Különböző okok miatt úgy alakult, hogy sem a kocsi részletét, sem a jelzálogot, sem a telefont és a többi számlát nem tudtam befizetni. Napközben igyekeztem tenni a dolgom és nem rágódni ezeken, de a mélyben csak dolgozott a félelem. Reggelente az álomból a tudatos ébrenlétbe ezen a félelemsoron eszméltem magamra. Aztán elvégeztem a szokásos reggeli szertartást, tettem a dolgom, és látszólag uraltam a helyzetet. Javulás persze nem történt.
Szerda reggel jött az ötlet, hogy a szertartásom során most azt kértem minden magasabb entitástól, hogy ezt a félelmemet vegyék le rólam. Semmi extra, egyetlen mondat volt az egész.
Ezek után elindultam Gödöllőre, mint évek óta szerdánként mindig. Útközben megálltam a benzinkútnál. Annyi pénzem nem volt, hogy meg is tankoljak, de a bal oldali fényszóró nem világított. Halogattam a javítását, mert a helyzetjelző ég, és a reflektor is. De most vettem a szimbolikáját: bal oldal - jobb agyfélteke - érzelmek, konkrétan félelmek - kilátástalanság, erősen csökkent láthatóság. Bár lehet, hogy picivel drágább az izzó, mint az Auchanban, de a kedves kutas ki is cseréli, így mégis olcsóbb, mint a szerviz. Most már jó lámpával haladtam tovább. Látszólag nem volt érzékelhető a változás, hiszen már világos nappal volt. (Én mindig lámpával járok.)
Kiértem az én 71. éves tündéremhez. Remek formában találtam. Ő, akinek évekig hiába könyörögtem, hogy igyon több vizet a méregtelenítés miatt, nem fogadott szót. 7 csavar van a testében, és nehezen mozog. Azért nem volt hajlandó eleget inni, hogy ne kelljen sokszor kimenni a mosdóba. 33 napja használja a tapaszt, szomjas és iszik is. Hétvégén egyedül lement Kecskemétre a férje sírjához, vonattal, HÉV-vel.!!!!! Ezen a hétvégén meg Kiskunfélegyházára megy, esküvőre, egyedül, szintén tömegközlekedéssel! Ez még dobott a rezgéseimen.
.
Megszólalt a telefon. Valaki időpontot kért, új beteg. Pár perc múlva még egy bejelentkezést kaptam. Alig tettem le a telefont, újabb hívás. Nem írt ki számot, gondoltam a bank, így szokták. Nem, egy doktornő keresett Budaörsről. Az interneten talált rám, és szeretné, ha beszélnénk, munkatársat keres. Másnapra egyeztettünk időpontot. Még le sem ültem szinte, újra egy hívás. Arra gondoltam, a doktornő felejtett el valamit, de az ETI jelentkezett. Hétvégén általános természetgyógyászat vizsga lesz. Vállalok-e dolgozat javítást? Hogyne vállalnék! Románia előtt úgy látszik, már aludni sem fogok, de persze, hogy vállalom! Egy óra leforgása alatt 4 munka jött be.
Ezek után bementem az Édesvíz kiadóba. Sok éve teszem ezt havonta. Két nagyon szimpatikus teremtés intézi a könyvek kiadását. Most csak egyikük volt bent. Szóba került a tapasz. Meséltem pár mondatot, mire példának azt hoztam fel, hogy ha mondjuk Ausztráliában van ismerőse, innen Budapestről is indíthat vonalat maga alatt a másik kontinensen. Kerek szemekkel nézett rám, mert néhány nap múlva indul oda egy hónapra, ott lakik a testvére. Imádom ezeket a parányinak tűnő egybeeséseket. Mikor ezeknek az özönével találkozom a nap során, az csuda jó érzés!
Elindult az 1-es évem, és felpörögnek az események....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése