Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2010. január 13., szerda

Útban Csíkszentdomokosra


Nevetnem kellett. Hajszál pontosan 600 km- tettem meg a kedvenc patakomig most is, a múlt hónapban is. :-D Menyivel másabb most a hangulata! Érdekes tapasztalás, ugyanarra járni havonta. Mindig más arcát mutatja a természet.

Az imádott fenyő óriásaim! Nem lehet betelni a látvánnyal, és az illatot nem tudom sajnos megosztani. Néhol megálltam, ahol nem akadályoztam a forgalmat és úgy fotóztam, hogy ne a szélvédőn keresztül készüljenek a képek.


Lélegzet – elállítóan gyönyörű a látvány! Nem mondom, hogy könnyű vezetni, mert sok a kátyú, rengeteg az átfolyás, számtalan helyen felhordják a sarat a mellékutakról, helyenként egy – egy hideg áramlatnál jegesebb az út, de el kell ismerni, mindenhol járható, sokkal jobban felkészültek a télre, mind otthon. Már akkor szórnak valamit, amikor az első hópihék megjelennek. A Köztisztasági Hivatal ide jöhetne tanulmányútra. Na, és persze a látvány minden nehézségért kárpótol.

Nézem a képeket, olyan, mintha fekete – fehér anyagra dolgoztam volna.

Itt azt hittem, baleset miatt állunk. Elképedve láttam aztán, hogy ebben a cudar időben is javítják a kátyúkat, nem várnak tavaszig. Szolnok mellé is elküldeném őket. :-D