2010-06-08

Júniusi energiák

A júniusi energiákról ez az üzenet érkezett:

"Ebben a hónapban arra is számítani kell, hogy romboló erők is erőteljesebben dolgoznak. A híd melyet építesz, a Tudáshoz vezet. A Tudás szabaddá tesz. De nem mindenki szeretné, hogy szabad légy.

Ezért folyamatos nehézségek elé állítanak, hogy eltántorítsanak téged. Lehet, hogy összeugrasztanak emberekkel, felborítanak előre eltervezett helyzeteket, hogy hitedet meggyengítsék és így rajtad fogást találva kétkedővé tegyenek.

Ezzel már elbizonytalanítanak és lassítják építő munkádat. De ez így van jól, hiszen mindezen dolgok leküzdése és megoldása csak egyre erősebbé és elhivatottabbá tesz, ha hittel és szeretettel fogadsz mindent. Ezért kérlek, figyelj a szívedre, és engedd, hogy a szeretet ereje és fénye munkálkodjon benned, hogy a szeretet által megnyílvánulva legyél képes felépíteni a Fényhidadat, és így összekötni az Örök Szellemi Valóságot, lelkeden át a testi valóddal."

Nos, úgy néz ki, hogy egyszerre veszik ki alólam a lakást és a kocsit is. Ha tudtok bármelyikre vevőt, kérlek segítsetek! A kocsi remek darab, nagyon szerettem, csodás élményekhez juttatott. Sajnos nélküle elég lehetetlennek látszik a jövő, a vidékre és Erdélybe járás.

Be kell látnom (?) nem jól csináltam a dolgaimat. Sokan tartoznak, akár évek óta, meg túl sok lett a karitatív, ingyenes, vagy jelképes összegű munka. Sajnos a bankokat nem érdekli a hozzáállásom. Ők csak a profitra hajtanak. Nagy segítség lenne, ha találnánk vevőt sürgősen.

Pillanatnyilag nincs kimenő hívásom sem, és otthon internet sem. Most vendégségben jutottam az internethez. Igyekszem, hogy legalább 2 naponta el tudjam olvasni a postám, és most a blogírás is kérdéses.

Őszintén nem tudom, mi legyen? Kora hajnalban kelek, teszem a dolgom éjjelig. Nem lustálkodom, segítek mindenkinek, akinek csak tudok. Az "elbizonytalanítás" ebben rejlik. Szerintem továbbra sem fordulok el a segítséget kérőktől, próbálok kitartani, amíg megy.

A jelek szerint a közlekedésben korlátozva leszek, Erdélyt nagyon sajnálom. Az nekem lelki feltöltődés volt, az ottani csodás emberek, a táj.., de bevétel szinte semmi... Viszont tölük láttam, hogy sokkal szegényebben élnek, de mégis boldogabban, mint itt.

.

Mindenkinek üzenem: kitartás! Mindennek egyszer vége van, ezeknek a nehéz napoknak is. Hálás vagyok, hogy megoszthatom a gondolataimat Veletek. Hálás vagyok életem minden pillanatáért, minden tapasztalatért. Ez most csak egy kis halál, egyszer az egészet itt kell majd hagyni, hogy új testben elölről kezdjünk mindent. Körjáték az egész. Kinézek az ablakon, énekelnek a madarak, nőnek a növények, kék az ég és fújdogál a szellő. Minden rendben van...

4 megjegyzés:

  1. Kedves Magdi!

    A te blogod igazán értékes, és csodálatos, én rendszeresen olvaslak.
    Kitartás, minden jóra fordul, az élet hosszútávon igazságos!

    Az utolsó mondatodat meg töröld, valahol olvastam, hogy "gyilkos" szavak, hiszen mindhárom negatív: "nincs" "semmi" "baj".
    Javítsd "minden rendben van"-ra.
    És hidd el, minden rendben is lesz, hiszen tudod, semmi nem történik véletlenül. Talán egy jobb dolog miatt kellenek a változások.

    Őszintén kívánok neked gyors megoldásokat, alakuljon minden úgy, ahogy szeretnéd!

    T.

    VálaszTörlés
  2. Szia Magdi!
    Szomorúan olvasom a legutóbbi bejegyzésed. Igyekszek reikit küldeni neked, hogy minden rendben menjen.
    Nekem ezen a téren a feng shui segített. A mindenkori lakóhelyem gazdagság sarkába mindig friss virágot teszek.
    Kívánok neked kitartást és minden jót!
    Üdv
    Kata

    VálaszTörlés
  3. Kedves Magdi!

    A világ szebb lenne, ha több, hozzád hasonlóan gondolkodó ember élne közöttünk...
    Fogadd szeretettel:

    “Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
    Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
    Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.”
    (Tatiosz: A szív törvénye)

    Kitartás!

    Üdvözlettel:
    Cs.

    VálaszTörlés
  4. Ma reggel én is felfrissítettem a gazdagság területét. Egy betegeskedő virágot kitettem, a szerencseteknős szájába pótoltam a kiesett forintost, az akvárium szűrőjét is kitakarítottam. Meglátjuk. :-DDD

    VálaszTörlés