2010-06-04

Jupiter



"Ismét eltalálta egy kisbolygó vagy üstökösmag a Naprendszer legnagyobb bolygóját. A becsapódó test feltehetőleg néhány száz méter átmérőjű lehetett. 1994-ben és 2009-ben is volt ilyen esemény. A Jupiter "bombázásai" arra utalnak, hogy a Naprendszer nem is annyira nyugodt hely, mint ahogy eddig gondoltuk."

Mármint a csilllagászok, mert teljesen nyílvánvaló, hogy komoly mozgás és élet van kint. Morális kérdések, etika, jog... Nem szoktam politizálni, de itt egy remek példa, és ez mindannyiunk bőrére megy:

"Kósa Lajos a FIDESZ ügyvezető alelnöke egy konferencián azt mondta: kicsin múlik, hogy nincs államcsőd, s hazánk könnyen Görögország sorsára juthat. (Fő a pozitív jövőkép. Rá is vonatkozik, hogy azt kell látni, amit el akarunk érni, nem abba kell belebetonozni az országot, amiben van!) Kósa kijelentéseiről néhány órán belül már angolul tudósított több internetes szaklap, s lejtőre került a forint a devizapiacon. Az euró 273,50 forintról 6 óra után már 281 forint közelében járt." (A környezetemben alig van olyan ember, akinek nincs deviza hitele. Hálás köszönetem ennek az amatőrnek, aki miatt most mindannyian többet kell fizessünk ebben a hónapban. Hiába nem érdekel a politika, gusztustalan dolognak tartom, de sajnos mindannyian megfizetjük ezt a remek választást.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése