2010-08-16

A holisztikus életről

"Egyesek a gazdagságuk miatt érzik bűnösnek magukat. Elönti őket a bűntudat, és enyhítésére eszelősen ajándékozni kezdik a pénzüket. "Hát igen, jó sok pénzem van, de évenként negyedmillió dollárt adományozok. Így legalább valamelyest jobban érzem magam, ha már ilyen szörnyűség történt velem."

Mert hogy is szól a közvélekedés? Ha valaki Isten szavát hirdeti, vagy más, igazán csodálatos tevékenységet folytat, annak ne legyen sok pénze. Így aztán nem is fizetünk egy vasat se a tanítóinknak. De nézzétek csak meg, amit a tanárok és az ápolónők keresnek, az is alig több a semminél. Bizony így van ez: minél értékesebb valami a társadalomnak, annál kevesebbet fizetünk érte. Mit mond ez nektek az élet legnagyszerűbb mozzanataival kapcsolatos bűntudatunkról, nem kevésbé az igazi, hogy úgy mondjam, emberi hibákról, a megítélésben elkövetett hibákról? (És persze a hiba szót csak abban az értelemben használom, amennyiben nem tennénk még egyszer ugyanígy.) Ostorozzuk és hibáztatjuk hát magunkat, olyannyira, hogy ha nem vigyázunk, még itt a Földön megteremtjük magunknak a saját poklunkat, elkövetett hibáink miatt, többek között a betegségek formájában is, és úgy, hogy kudarcot vallunk a holisztikus élet elérésében.

Összességében tehát az egyik legnagyszerűbb és legfelszabadítóbb lehetséges kijelentésünk: "Bűntelen vagyok és ártatlan." És ha vállaljuk azt az állítást, akkor a tisztaság, a csoda és a teljesség vár ránk. Mert ha elfogadjuk a bűntelenségünket, azzal ismét összerakhatjuk önmagunk egészét.

Mit is mondtam korábban? A megbocsátás a teljességet megnyitó kulcs. És tegyünk hozzá egy kiegészítést: itt kezdődik a megbocsátás. Ha nem itt kezdődik, akkor nem is vezet sehová. Hiszen nem adhatunk olyasmit, ami nincs a birtokunkban.

A holisztikus élet annyit tesz, hogy az élet teljességével élünk, az egészével, valamennyi oldalával, a fentjével és a lentjével, a jobbjával és a baljával, az előttjével és az utánjával, mindazzal, ami női, és mindazzal, ami férfi benne. Valamennyiünkön és valamennyiünkben áramlanak és átáramlanak férfi és női energiák. Ne mellőzzük egyiket sem, vegyük bátran birtokba az egészet, aztán eresszük el, amelyik már nem szolgál minket, amelyik immár nem felel meg annak a legnagyszerűbb kifejezésének, akinek elképzeljük magunkat, aztán hagyatkozzunk a többire, miközben szabadon és nyíltan árasztjuk az általunk megérintett életekre."
(Neale Donald Walsch)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése