Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2010. szeptember 13., hétfő

Hazafelé

Katival remekül beszélgetünk a szakadó esőben. A béka csókolásra való, nem elgázolásra. Remélem, keveset végeztem ki. Elképesztő mennyiségben ugrálnak át az úton. Láttunk átballagó, hatalmas vaddisznót is, szerencsére időben észrevettem, bár a nagy sötétben előnyösebb lenne, ha hordana láthatóság mellényt. Róka, macska, egérke… volt minden. Úgy éreztem magam, mint Hófehérke az erdő közepén, minden állat előjön köszönni.

Mesélünk szerelmi emlékeinkről. Mikor az eltávozott kedvesem üzeneteiről meséltem, olyan ködben haladtunk egyszerre, hogy a ködlámpa is alig segített a helyzeten. A legtöbb helyen nagy esőben jöttünk, pokoli pocsolyák közt, amiken nagyokat lehet csúszni. Ezért nagyon lassan fogynak a kilométerek. Sok – sok baleset övezte az utunkat.


Többek között szóba került Farkas hegy, a vitorlázó repülős múltam. A GPS megtréfált, és fura módon elvezetett a reptér mellett. Ekkor már szinte sírtunk a nevetéstől. Hogy a bánatba kerültünk oda?