Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Öt unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejemnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2010. október 31., vasárnap

Csodás példány


Hihetetlen, hogy mi minden látható a világban!

Ha egyszer valami beindul...


Tegnap délelőtt dolgoztunk, aztán délutánra meghívtunk pár embert egy jó kis ismerkedésre, beszélgetésre, bemutatkozásra. Egy kivételével régi kapcsolatok, amik kiállták az idő próbáját. Öröm volt számomra, hogy végre egymást is megismerhették. Remek dolog, ha hasonló beállítottságú emberek együtt töltenek egy kis időt és eszmecserét folytatnak.
3-kor kezdtünk, és este 10-ig tartott. Sok ilyent szeretnénk még szervezni. Rég nem nevettünk ennyit, hála főleg Krisztának és Ördynek!
Áldás, hogy most éjjel kellett az órát átállítani, mert így 2 egész órát aludtam is. Hajnalban kihasználtuk a pályaudvarig tartó időt beszélgetésre. Ez már maga töltekező energiacsere. Nem lett volna értelme hazamenni, így 2 órát dolgozom a kocsiban, aztán szimbológiát tanítok egész nap. Visz a lendület, élvezem, szárnyalás...
Zsófikám is hívott hajnalban, mert a telefonja felébresztette, mintha suliba kéne menni, és még átállítva sincs a készülék. Tudta, hogy én biztos ébren vagyok, velem tud beszélgetni. :-D
Közben jól lehetett haladni Dunakeszire. Mesés látvány volt a pára a talaj felett, a napkelte pillanatról pillanatra változó színei... Indulhat ennél jobban a nap? Ennyi minden jó történt, és még csak reggel van!

2010. október 30., szombat

Közös szárnyalás

Minden várakozást felülmúlt a tegnapi tari kirándulásunk! Megható, szívszorító élmények sorát éltem át. Eleve az, hogy munkanapon elkísért pár ember, nagy szó. Köztük nagyon elfoglalt emberek is. Többen először jártak Taron.


Amíg valaki meggyújtotta a felajánlás mécseseit, addig a többiek körbejárták a sztupát szintén felajánlásként. Úgy 500 mécsest égettünk el a nap folyamán.

Miközben épp én gyújtottam a sajátjaimat, egy hölgy is bejött és váltottunk pár kedves szót. Később kiderült róla - mikor a teaház tele volt az ismerőseimmel - hogy ez a blog, az én írásaim indították el a spirituális úton. És most itt lát élőben is! Nagy ajándék volt ez nekem. :-D

Sajnos nem készült mindenkiről fotó, de sokan voltunk. Ebéd után egy komoly vezetett meditációt végeztünk a fák alatt, a napfényben, a harangok csilingelése mellett. Felkészültem takarókkal, így senki sem fázott.

Hála és köszönet Mindenkinek, aki lehetővé tette számomra, hogy a reiki minden fokozatából tehettem beavatást ezen a napon. Még ismétlést is. Öröm volt az is, hogy különleges, értékes emberek megismerték egymást általam. Én voltam az összekötő kapocs ebben.
Kati és Gábor elkényeztettek sok finomsággal. Én most sáfrányos csirkemellet ettem. Finom volt, és ez nem csípős. :-D Jó, hogy már ilyen is van az étlapon. A marcipános kávéról már nem is beszélve.
Nagy élmény volt az is, mikor a közös ügyek mécseseit gyújtottuk meg, felváltva megnevezve a felajánlásokat, majd együtt jártuk körbe a sztupát.

A természet, mint minden alkalommal, most is a tenyerén hordott minket. Ragyogó napsütésben volt részünk egész nap. A lehető legideálisabb volt az időjárás, a hőmérséklet. Megható érzés volt látni a boldog, elégedett arcokat. Sokáig fogunk ennek a napnak az emlékéből töltekezni!

A Tara templom még nincs kész, de már nagyban látszik, hogy milyen is lesz.
A végén a teaházban még beszélgettünk a vörös iszap kérdéséről is.

2010. október 29., péntek

10 milliószoros nap

Elkezdődött.
Használd ki minden percét értelmesen!
Sok sikert hozzá!
.
Ha válaszra vársz, ne kérdezd mi az hogy szeretet,
A lelkedben megtalálod, ha szívedből keresed.

Egy érzés, egy érzés semmi más,
Mert nincsen szebb ajándék vallomás.

Egy dallamra, hogyha rálelsz már nem vagy egyedül,
Csak próbálni kell és hidd el, hogy végül sikerül.

Egy érzés, egy érzés semmi más,
Mert nincsen szebb ajándék vallomás.

Jöjj hát, játssz velem, a dala a szívünkből szól,
Jöjj hát, játssz velem, bánj a hangokkal jól.
Jöjj hát, játssz velem, a dala a szívünkből szól,
Jöjj hát, játssz velem, bánj a hangokkal jól.
Játssz velem, játssz velem, oly szép, oly jó ez így,
Játssz velem, most a szívünk hangja szól.

2010. október 25., hétfő

Mihez adom a nevem?

Amiről Osho írt, az az állapot már egy ideje az életem része. Aki folyamatosan olvassa a blogom, az már tavaly érezhette, hogy szárnyalás van. Az elragadtatott útleírások, stb.
Ismét Oshotól idézek:
"Egyetlen kreatív személy sem érzi magát csüggedtnek és bűntudatosnak. Az, hogy alkotó cselekedetei révén részt az univerzum működésében, a tökéletes beteljesülés érzetével és méltósággal ruházza fel. Mindez a születése jogán magától értetődően megillet minden emberi lényt, mégis nagyon kevesen támasztanak rá igényt.
Tanulj bármit, ami alkotó energiákká változtatja bomlasztó energiádat, és a nagy NEM nyomban még nagyobb IGENre változik! Nem leszel az ÉLET ellensége. Csak az alkotásképtelen emberek az ellenségei mindennek. Ha viszont képes vagy kreatívvá és életigenlővé válni, már el is indultál abba az irányba, hogy valódi, őszinte egyéniséggé válj, akinek minden nap ünnepnap."
Nos, én elindultam. Be is vonzottak magam köré különleges, hasonló rezgésű embereket, akikkel erősítjük egymást. (Nem zárt a kör, folyamatosan bővül, szabad csatlakozni.)
Lassan megszületik nyilvánosan is az egyik része az életemnek. (Van, ami majd Mikulás után kerül napvilágra.) Erre a hajóra szállunk fel, amolyan Napbárka ez, sokan ismerik a meditációt. A tevékenységünkhöz tartozik - sok más mellett - néhány arra érdemes dolog kipróbálása, véleményezése. Az egyik különösen kedves tanítványom már tapasztalatokat is írt róluk. Közzéteszem:

A következőkben a Lavyl Officinalis spray használatával kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani.

A „csodaspray” körülbelül két hónapja része házipatikánknak. Népes kis családunk majd minden tagján kipróbáltuk már és segített. A legkülönbözőbb esetekben. A gyerekekkel kapcsolatos dolgokkal kezdem.

  • Pelenkába befülledt, kimart popsi:
    • Reggel és este 1-1 fújással, másnap reggelre nyoma sem volt a pirosságnak.Lehorzsolt térd:
    • Szinte azonnal elállította a vérzést. Külön fertőtlenítőt nem használtam, néhány nap alatt (napi 1 fújással) nyom nélkül gyógyult.
  • Méhcsípés:
    • Kisfiam ujját csípte meg a méhecske az udvaron játszás közben. Azonnal bedagadt, bepirosodott. A fújás enyhítette a fájdalmat, néhány perc múlva már mosolyogva mutogatta mindenkinek a bibis ujját.
  • Fejsérülés:
    • Másik kisfiam beütötte a szekrény sarkába a homlokát. Nagy ütés volt, szinte behorpadt a sérülés körül, ami pedig jó mély volt, nagyon vérzett. Két fújás elállította a vérzést és összehúzta a sebet. 20 perc múlva úgy motorozott, mint akivel semmi sem történt. Azóta egy hét telt el. Minden nap egyszer az ujjammal kentem be – nehogy a szemébe fújjak – mára szinte nem is látszik a helye.
  • Hólyag a szájban:
    • Elsőszülöttem szájában hólyag volt. Reggel és este 1-1 fújás megszüntette.
  • Darázscsípés:
    • Van egy saját bejáratú darázsfészkünk a házon. Egyik nap barátaink látogattak meg minket. Szinte azonos pillanatban csípte meg a barátnőm nyakát és engem a hónaljamon egy-egy darázs. Azonnal befújtam a csípéseket, égő érzés után, hamarosan csökkent a fájdalom. Nagy, piros, viszkető folt maradt a csípés helyén. Barátnőm csípése tovább érzékeny maradt, mert Neki még nincs spray-e otthon. Én egy héten keresztül napi 1-2 alkalommal fújtam és megszűnt a kellemetlen érzés, majd a folt is eltűnt.
  • Allergiás bőrreakció:
    • Édesanyám arca - egy tisztítószerekkel végigtakarított nap után – teljesen bedagadt és bepirosodott. 3 napon keresztül kezeltük reggel és este 1-1 fújással. Az ödéma másnapra felszívódott, harmadnapra a pirosság is megszűnt.
  • Égés: A forró sütő megégette a kézfejemet. Egy fújás Lavyl azonnal enyhítette a fájdalmat. Még két napig 2-2 alkalommal fújtam és nyom nélkül meggyógyult.

Nekünk már bizonyított. Szerintem minden családban, háztartásban elkelne belőle egy flakonnal….

Az Exyol kozmetikai őssejt olaj a másik kedvencem. Két hónapja használom az arcomon és a dekoltázsomon, minden reggel és este. Ezen kívül semmilyen más krémet nem használok és a kozmetikust sem látogatom túl gyakran.

Az arcbőrömet tekintve szerencsésnek mondanám magam, még pubertás korban sem voltam különösebben pattanásos. Azonban az, hogy az elmúlt öt évben gyakorlatilag nem volt egy átaludt éjszakám sem (három kisfiam van) rajtam is nyomot hagyott: ödémás, szürkés terület a szemek alatt, előbújó ráncok a szemzugban, stb.

Az őssejt olaj használata óta a szem alatti karikák elhalványodtak (és nem a több alvástól). Úgy érzem a nevetőráncok is kisimultak. Ezen kívül, a menstruáció előtt rendszeresen megjelenő néhány pattanás is elmaradt.

Amikor először kentem fel az arcomra, nagyon kellemes érzés volt. Azt gondoltam: „Ezt érdemes volt kipróbálni!”. Nem ragad, nem fénylik, könnyen felszívódik, más – általam próbált - kozmetikai készítményekkel ellentétben. És az eredmény? Homogén, sima, fiatalos bőr.

Mindenkinek hasonló kellemes élményeket kívánok!

Mi pedig köszönjük a tapasztalatok megosztását. Várjuk a többit is!

Bírálat

Megismétlem:

Amikor kritikussá válok másokkal, ez azt jelenti, hogy rossz irányba megyek. Ha képes vagyok a jót látni másokban vagy a szituációban, és a negativitás fölé emelkedek, jól érzem önmagamat.

Ha állandóan azon gondolkozom, hogy az a másik a hibás, falakat építek, amik meggátolnak abban, hogy elérjem a saját jóságomat.

Az élet törvénye az, hogy ahogy másokkal bánok, mások is úgy fognak velem bánni.

Miért is?

Mert egyébként empatikus, értelmes emberektől hallok bírálatot, ítélkezést, felháborodást a helyi lakossággal kapcsolatban. A panasz tárgya: "az ország különböző helyéről mennek segítők, és a házak tulajdonosai csak néznek és nem segítenek. A saját portájukat nem takarítják el. Bezzeg ők jönnek és dolgoznak."

Na:

1. Ha valaki megy segíteni, tegye! Ne kritizáljon, ne a szája járjon, hanem a keze. Vagy csak hősködni jár arra?

2. Nem kívánom senkinek, hogy legyen a kárvallottak helyében. De legalább próbáljon belehelyezkedni az állapotukba! Tudom én, hogy nem könnyű, de azért nem is lehetetlen. Segítek, jó? El kéne képzelni, hogy percek alatt jön egy sárlavina, és mindent, hangsúlyozom: MINDENT elragad. Minden vörös lesz és használhatatlan. Az összes hasznos tárgy és haszontalan emlék. Minden ruha, minden eszköz, minden kép, játék, minden, amit az addigi életében összegyűjtött, köré rakódott. Bénultan nézi az élete romjait. Persze, hogy képtelen kézbe venni és egy konténerbe dobni. Kemény elengedési gyakorlat, a Plútó nagydolgozatot írat. Ezért kellenek olyan személyek, akiknek ezek csak idegen tárgyak, ők könnyebben tudják szemétbe vetni. Ha kézbe veszi valamelyik tárgyat, nem játszódik le egy történet a fejében. Érezzük már át, hogy ezek az emberek még sokk hatása alatt vannak. Pár nap alatt nem lehet feldolgozni, hogy elúszott MINDENÜK az árral. Még egy szülészorvost sem engedik, hogy a saját felesége szülését levezesse, mert érintve van benne.

3. A segítők védőruhában dolgoznak. A lakosság nem. Tudom, hogy voltak, akiket reggel beengedtek, hogy ellássák az állatokat, aztán el kellett hagyni megint a terepet.

Szóval, aki segíteni akar tegye, de ne azt nézze, hogy a másik mit csinál. És legyünk sokkal empatikusabban egymással. A rasszizmusról már nem is beszélve!

Tükröm, tükröm...

Amikor kritikussá válok másokkal, ez azt jelenti, hogy rossz irányba megyek. Ha képes vagyok a jót látni másokban vagy a szituációban, és a negativitás fölé emelkedek, jól érzem önmagamat.

Ha állandóan azon gondolkozom, hogy az a másik a hibás, falakat építek, amik meggátolnak abban, hogy elérjem a saját jóságomat.

Az élet törvénye az, hogy ahogy másokkal bánok, mások is úgy fognak velem bánni.

Magány vagy egyedüllét


"A magány egyfajta hiányérzet. Szükséged van valakire, ám az illető nem elérhető számodra. A magány sötétség, melyben egy fénysugár sem világít - egy sötétbe burkolt ház, mely egyre csak vár valakire, hogy benyisson és meggyújtsa a fényt.
Két ember, akik magányosnak érzik magukat, köthetnek egy szerződést egymással, összemelegedhetnek. Ugyanúgy megmaradnak magányosnak, csak éppen a másik jelenléte miatt átmenetileg nem érzik a magányukat, ez minden. A szerelmük puszta áltatás, mely önmaguk megtévesztésére szolgál: "Nem vagyok magányos, van mellettem valaki."
Amikor egyedül vagy, magányosnak érzed magad, amikor párkapcsolatban élsz, akkor pedig boldogtalannak.
Két magányos ember találkozik - két borús, szomorú és boldogtalan emberről van szó - és a boldogtalanságuk megsokszorozódik. Hogyan válhatna rútság megkétszerezve gyönyörűvé? Hogyan hozhatná meg két ember magánya összeadva a teljesség, a beteljesülés érzetét? Ez képtelenség.
Az eredmény nem szerelem, hanem egy csereüzlet, mely szüntelen harcot, civakodást szül. E harc alapja az a tény, hogy mindenkinek szüksége van a szabadságra.
Az ilyen házassággal nem annyira társat kaptál, inkább egy súlyos terhet varrtak a nyakadba. Magányos voltál, ami már önmagában is elég nagy baj, most azonban egy másik magányos ember gondját is a nyakadba vetted. Legfeljebb annyit tehettek, hogy türelmesen elviselitek a másikat.
Az úgynevezett szerelmesek rendszerint rettegnek a másik egyedüllététől, függetlenségétől. A hideg leli tőle őket, mivel azt hiszik, hogy ha a másik független, akkor rájuk már nem is lesz szükség, őket félredobják.
A szerelem elfajulva birtoklási vággyá, féltékenységgé, hatalmi harccá, uralomvággyá, manipulációvá - ezer és egy rút dologgá - válik. Amikor viszont a magasba szárnyal, fel a legtisztább égig, akkor szabadsággá, korlátlan szabadsággá magasztosul.
Az egyedüllét nem azonos a magánnyal. az egyedüllét azt az érzést jelenti, hogy teljes egész vagy. Senkire sincs szükséged, elegendő vagy te magad. És a szerelemben pontosan ez történik - a szeretők eljutnak az egyedüllétig. A szerelmen keresztül megérintheted belső teljességedet. A szerelem kiteljesít. A szeretők megosztoznak egymáson, ám erre nem a szükség hajtja őket, csupán túláradó energiáik.
A szerelmed árnyékában, az iránta táplált érzelmeid védelme alatt a másik ember fejlődésnek indul. Mindenfajta fejlődéshez szükség van szeretetre, méghozzá feltétlen szeretetre. Ha a szeretet feltételekhez kötött, akkor a fejlődés nem lehet teljes, mivel a feltételek gátat szabnak neki. Szeress feltétel nélkül, ne kérj semmit cserébe! Úgyis sok mindent kapsz vissza a dolgok rendjéből fakadóan - ez egy másik dolog -, de ne légy koldus! A szerelemben császárnak kell lenned! Aki vonakodva ad egy keveset, majd mohón várja a viszonzást, azt ez a várakozás és számítás megfosztja az adakozás minden szépségétől.
Szeress, de ne szükségletként, hanem adakozóan! Szeress, de ne támassz elvárásokat, csak adj! Szeress, de ne feledd, a szerelmednek nem szabad a másik börtönévé válnia!

Ha szeretsz valakit, segítesz neki eljutni az egyedüllétig, nem önmagaddal próbálod betölteni őt. Amikor valaki korlátlanul szabad, e szabadság lehetővé teszi számára az osztozkodást. Ekkor sokat ad a másiknak, de nem szükségből, sokat ad, de nem vár érte cserébe semmit. Azért ad, mert ő maga bővelkedik, és öröme telik saját bőkezűségében.
Amikor szeretsz valakit, úgy szeresd az illetőt, mintha isten volna, egy szemernyit sem kevésbé!

Az egyedüllét az az állapot, amikor felvillanyozódsz pusztán a saját lényedtől. A szükség tovatűnt, immár elegendő vagy önmagadnak. Ám ekkor egy új jelenséget észlelsz a lényedben: olyannyira túltelítődsz, hogy képtelen vagy megtartani e bőséget, osztoznod kell rajta valakivel, adnod kell belőle valakinek. És bárki fogadja is el ajándékodat, hálás leszel neki, amiért elfogadta.
Az egyedüllét korántsem üres, inkább nagyon is kiteljesedett, oly teljes és tökéletes és olyannyira túlárad az élet valamennyi nedvétől, a létezés minden szépségétől és áldásától, hogy mihelyt egyszer belekóstolsz az egyedüllétbe, a szíved fájdalma nyomban tovaszáll, s a határtalan édesség, béke, öröm, üdvös boldogság új rítusának adja át a helyét.
.
A szerelemnek két fajtája van.
Az egyik akkor köszönt be, amikor magányosnak érzed magad: ekkor a szükség hajt a másikhoz.
A másik fajta szerelem akkor lobban fel, amikor nem magányosnak, csupán egyedül érzed magad. Az első esetben azért mész, hogy kapj valamit, a második esetben azért, hogy adj valamit."
(Osho: Szerelmesen)

2010. október 23., szombat

Devecseri képek














Szokolszky Erzsébet emlékére

Ez vagyok én

Szeretek írni a halálról,
Sötét, bús, gyászos elmúlásról,
S mindarról, ami szomorú...

Szeretek gondolni a végre,
Titokzatos jövetelére,
S mindarra, ami vele jár...

Szeretem látni magam holtan,
Ez érdekes, de sokszor voltam
Bús siratója szegény magamnak.

Szeretek gondolni előre,
Beláthatatlan zord időre,
S mindarra ami elmúlik.

Szeretek járni napsugárban,
Rügyet fakasztó tavaszában,
Úgy szeretem az Életet!

Szeretem látni magam erősnek,
Rút gyengeséget megvetőnek,
És látni mindazt, ami szép.

Szeretek sokat visszanézni,
Emlékeimet felidézni,
S feledni minden bánatot.

Szeretem érezni, hogy élek,
Hogy senkitől, sose félek
S kacagni csengőn, szép magammal.

S Te, ha e sorokat olvasod,
Már látom furcsán gondolod:
Te lennél ez, kit úgy ismerek?

Ez vagyok én. Ez nem mese,
Az élet és halál szerelmese,
Mert megfog az árny, s a fény keze,

És megyek ezzel, és megyek vele,
Sötét éjjelen, fény-napon,
Szomorúságon, bánaton,

Száz arcú lelkem oly, mint az élet,
Árnyakra, fényre visszanézek,
Tán azért vagyok, hogy mással örüljek,
Vagy mással sírjak, amíg csak élek.

1944

2010. október 22., péntek

Reggeli vendégem

Javában írtam a kenesei cikket, a háttérben a szokásos idill, a madarak az erkélyen kopognak a magokkal. Jönnek reggelizni. (Én még nem ettem.) Így megy már ez évek óta. Egyszercsak azt látom, hogy berepült az egyik, és körbejárta a szobát. Sajnos nekirepült az ablaknak, és nagyot koppat a pici feje. Ráesett a kezelőágy szivacsára. Az legalább puha. Lassan mentem felé, hogy ne ijedjen meg. Sajnos becsúszott az összehajtott szivacs közé.


Óvatosan az egészet kivittem az erkély ajtajába. Kicsusszant, de nem mozdult. Reiki kell neki.

Hagyta, hogy a kezembe vegyem, és nem is félt. Élvezte az energiát. Még Ancsához is bevittem és megmutattam a vendégünket. Aztán kitettem a magokra, de nem mozdult.

Tovább simogattam, megint kezembe vettem. Nehéz volt a búcsú.

Még kedélyesen csipogott párat és átrepült a jegenyére. Üzenetnek vettem, jelnek, hogy hajrá, mentsük, ami menthető.
Ha meg tudja írni valaki, hogy ki volt a látogatóm, megköszönném. Nem ismerem, csak azt látom, nem veréb.

Küldetés


Magamért s másokért folyton fáradva éltem


De mindig csak azért csak abban a reményben


Hogy magam és szegény társaim vállait


A sírunkig kísérő tehertől megkíméljem.


A homály ellen szólok a reménység nevében.

(Kamaszkorom kedvenc költője: Paul Eluard. Már akkor is így éreztem. :-))

Kenesei gondolatok

Tegnap drága Icát levittem Kenesére. "Temetőjáratnak" hívjuk ezeket az utakat. Halottak napja előtt, még októberben szoktuk megtenni, például Balatonkenese az egyik célpont.


Mivel nekem minden időjárás "jó" idő, minden eleme jó valamire, ezért legtöbbször különösen csodás ajándékot kapunk: ragyogó égbolt, napsütés, stb. Hidegnek hideg volt, de nem gond, felöltöztünk. Viszont a látvány lélegzetelállító!

Az emberi halállal semmi bajom. Az élet része, hozzá tartozik. Soha nem vagyok szomorú egy temetőben.

Inkább annak nem látom értelmét, hogy minden levetett ruhának síremléket állítunk, és lassan nem marad hely ez életre. Az emlékek, az emlékezés úgyis a fejünkben - szívünkben zajlik, ahhoz nem kéne egy kőhöz zarándokolni. Engem majd szélbe kell temetni, semmi emlékmű. Amúgy is része vagyok az egésznek.

A megemlékezés után lementünk a strandra. Gyermekkorom boldog színhelyére. Le se merem írni, mikor volt mindez! Na, mégis: 1968-1971 nyarainak egy részét az én drága Erzsébet nénim nyaralójában, Ágival töltöttem. Ő volt az osztályfőnököm, és életem egyik jelentős meghatározó személye. Magyar - történelem szakos volt, és nem csak az irodalmat szerettette meg velem, de neki köszönhetem, hogy remekül megtanultam vázlatot írni, és azt áttekinthető formában megjeleníteni. (Mióta felnőtteket tanítok, látom, hogy ez mennyire nem természetes adottság.)
Szóval jöttek a boldog emlékek. Hajnalban lejöttünk Ágival úszni, aztán visszafelé 6-kor nyitott az ABC. Megvettük a reggelit. Indult a nap. Még arra is emlékszem, hogy ketten egyedül lehettünk egy hétig, a szomszéd néni ételhordóban adta át naponta a meleg ételt nekünk. Gondolom figyelt is minket, de nem volt feltűnő vagy tolakodó. Szabadok voltunk és boldogok, de nem is éltünk vissza a bizalommal.

Ez a barátságos hattyú egész közel jött, ahogy csak tudott. Sajnos semmit nem tudtam adni neki. Viszont fojtogató érzés kerített hatalmába. Ő még talán nem is sejti, hogy a Balaton vize lassan megtelik a vörös iszap porával és megmérgezi az életterét. Ő most telve van bizalommal, és mi emberek a vesztét okozzuk. Nem tudom kimenteni, nem tudom hazavinni Csepelre a negyedik emeletre. Reikit küldhetek neki, fehér fénnyel és kozmikus kék folyadékkal vizualizálhatok kezelést. Ennyi.
Balra néztem, és sírhatnékom támadt.

Jobbra néztem, most még milyen idilli a kép. Mi lesz ebből egy év múlva? Lehet, hogy ezek történelmi fotók lesznek? llyen volt......és milyen lesz?

Ezek a kis boltok. A palacsintás eleinte kosárral a karján árulta a finomságokat, aztán lett egy pici bódé, majd egy téglaépület... most meg tönkre fog menni, mert nem lehet majd fürdeni a vízben. Elmaradnak a vendégek.

Előttem a kép, mikor a kelet- és nyugatnémetek itt találkoztak. Olyan tömeg volt, hogy alig lehetett egy fürdőlepedőt leteríteni. Hol van ez már!

Néztem a vizet, és láttam benne, a felszín alatt az élet milliárdnyi formáját. Apró planktonoktól a halakig, hínár, kagyló, és még a sok kacsa, sirály, hattyú és sorolhatnám... Hogyan fognak megbirkózni a sok méreggel, amit a széljárás szünet nélkül, hosszasan, évekig belehord a vízbe? Az emberi butaság, kapzsiság a természet legnagyobb ellensége. Már csak Gaia bölcsességében bízhatunk és abban, hogy felébrednek végre az emberek, megtanulnak felelősséggel bánni azzal, ami körülveszi őket.

Ami eztán következett, az sem volt vidám. Elindultunk a nagyobb üdülők felé. Botrányos, hogy a valaha virágzó, gondozott épületek már az enyészeté. Vétek volt hagyni ennyire lepusztulni ezeket a létesítményeket. Teremt - fenntart - lebont. De így?

A természet igyekezett simogatni a lelkemet. Mielőtt álomba merülne, még a színek megszámlálhatatlan változatát megmutatja.

Úgy éreztem, mintha vigasztalni akarna. Tegyem a dolgom, tegyük a dolgunk, és ő is teszi a magáét. Ígéri, hogy megújul, előbb vagy utóbb. De mindig a természet győz a romok felett. Régi kultúrák mind eltűntek, benőtték a fák a romokat, de a természet mindig újraéled és az ember is. A lélek örök, csak ruhát cserélünk időnként. És szerencsére tudatot is.


Itt egy út. Merre visz? Mi vár a végén? Rajtunk áll, rajtam, rajtad és a többieken! Szerencsére van elképzelésem, még nagyobb szerencse, hogy vannak olyan emberek, akiknek szintén van tervük. Látványosan gyűlnek körülöttem és várjuk azokat, akik hasonlóan gondolkoznak és tenni is akarnak. Jövő szombatra szervezünk egy találkozót. Aki úgy érzi, hogy velünk tart, jelentkezzen.
Élnem kell azért hogy a fa
Leveleit el ne veszítse
Hogy a víz szíve tovább verjen
Hogy a reggel visszajöjjön
(Paul Eluard)