2010-10-23

Szokolszky Erzsébet emlékére

Ez vagyok én

Szeretek írni a halálról,
Sötét, bús, gyászos elmúlásról,
S mindarról, ami szomorú...

Szeretek gondolni a végre,
Titokzatos jövetelére,
S mindarra, ami vele jár...

Szeretem látni magam holtan,
Ez érdekes, de sokszor voltam
Bús siratója szegény magamnak.

Szeretek gondolni előre,
Beláthatatlan zord időre,
S mindarra ami elmúlik.

Szeretek járni napsugárban,
Rügyet fakasztó tavaszában,
Úgy szeretem az Életet!

Szeretem látni magam erősnek,
Rút gyengeséget megvetőnek,
És látni mindazt, ami szép.

Szeretek sokat visszanézni,
Emlékeimet felidézni,
S feledni minden bánatot.

Szeretem érezni, hogy élek,
Hogy senkitől, sose félek
S kacagni csengőn, szép magammal.

S Te, ha e sorokat olvasod,
Már látom furcsán gondolod:
Te lennél ez, kit úgy ismerek?

Ez vagyok én. Ez nem mese,
Az élet és halál szerelmese,
Mert megfog az árny, s a fény keze,

És megyek ezzel, és megyek vele,
Sötét éjjelen, fény-napon,
Szomorúságon, bánaton,

Száz arcú lelkem oly, mint az élet,
Árnyakra, fényre visszanézek,
Tán azért vagyok, hogy mással örüljek,
Vagy mással sírjak, amíg csak élek.

1944

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése