Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2010. december 12., vasárnap

Az elszántság ereje

A kis vidéki iskolaépületet régimódi, hasas szeneskályhával fűtötték. Egy kisfiúnak kellett minden korán reggel begyújtania, hogy a tanítás kezdetére átmelegedjék a tanterem.Osztálytársai egyik reggel arra értek oda, hogy az iskola lángokban áll. Az eszméletlen fiúcskát félholtan vonszolták ki a tűzből. Az alsó testén súlyos égési sérülésekkel szállították a közeli megyei kórházba.


A borzalmasan összeégett gyerek félájultan hallotta, amint az orvos az anyjával beszél. A doktor kijelentette, hogy biztosan meg fog halni, és minden jel erre is vallott, hiszen a tűz iszonyatos pusztítást vitt véghez a teste alsó felén.

A bátor kisfiú azonban nem halt meg. Eltökélte magát, hogy életben marad, s az orvos elképedésére ez sikerült is neki. Amikor túl volt az életveszélyen, ismét kihallgatta a felnőttek halk beszélgetését. Az orvos közölte az anyjával, hogy szinte jobb lett volna, ha a gyerek meghal, mert sérülése miatt annyi izomszövet pusztult el, hogy egész hátralevő életében rokkantságra lesz kárhoztatva, az alsó végtagjai teljesen használhatatlanok.


A fiú megint gondolt egyet. Márpedig ő nem lesz nyomorék. Járni fog. Sajnos azonban deréktól lefelé teljesen elveszítette mozgásképességét. Vékonyka lábai haszontalan függelékké silányodtak.

Végül hazaengedték a kórházból. Az édesanyja mindennap megmasszírozta a lábát, de az tökéletesen érzéketlenné vált, egyáltalán nem tudta mozgatni. Elszántsága azonban egyre erősödött, hogy újra járni fog.


Idejét ágyban vagy tolókocsiban töltötte. Egy verőfényes napon az anyja kitolta a kertbe, hogy friss levegőt szívhasson, ő pedig, ahelyett, hogy nyugton maradt volna, kivetette magát a kerekes székből. Hason kúszott a fűben, maga után húzva a lábát.

Így vergődött el a telküket szegélyező, fehér léckerítésig. Emberfeletti erővel felhúzta magát a lécekhez, azután centiméterről centiméterre végigaraszolt a farács mentén, s egyfolytában arra gondolt, hogy járni fog. Ettől kezdve nap nap után gyakorolt, lassanként kikoptatta a gyepet a kert körül, a kerítés mellett. Mindennél jobban vágyott arra, hogy a lábába visszaköltözzön az élet.


A napi masszázs, a fiú vasakarata meg a szüntelen gyakorlás végül meghozta az eredményt: újra fel tudott állni, aztán támaszkodva, később segítség nélkül járni, majd pedig - futni.

Újra iskolába járt, egy idő után futva, a futás puszta öröméért. Az egyetemen bekerült az atlétikai csapatba.

Azután elérkezett a nap, amikor az egykor halálraítélt gyerek, akiről azt hitték, hogy soha nem tud járni, nem is reménykedhet abban, hogy egyszer futhat - ez az elszánt fiatalember, dr. Glenn Cunningham a Madison Square Gardenben felállította az egymérföldes futás világcsúcsát

Burt Dubin