Köszönöm neked Élet, hogy annyi mindent adtál!
Hangot és beszédet, a gondolatnak formát,
hogy kérdezzek és feleljek, egyenes utat leljek.
Anyát, barátot, testvért, összefűző fénysugárt,
A lélektől lélekig elérő szeretet útját.
Köszönöm neked Élet, hogy annyi mindent adtál!
Figyelmet a csendre és a hangra hallást,
hogy hallhasak éji neszt, madárdalt, rikoltást.
Tengert, zúgó tengert, eső lágy kopogását,
S szeretőmnek élettel telt, zengő hagját.
Köszönöm neked Élet, hogy annyi mindent adtál!
Fényt a két szememnek, bele éles látást,
hogy felismerhessem feketét, fehéret.
A magas égről a benne rengő csillagtengert,
s az emberek tömegéről téged, az egyetlent.
Köszönöm neked Élet, hogy annyi mindent adtál!
Fájdalmat, örömet, nevetést és sírást,
s azt mi megmér, megrostál: szót, szándékot, tettet.
Tüzet, a vizet, mi bennem dalt formál
E dalt, mely nem enyém, de ím a tied most már.
Köszönöm neked Élet, hogy annyi mindent adtál!
Inaimba iramot, lábaimba járást,
hogy bejárhassak síkot, dombot, hegyvidéket.
Üres tanyát, zsúfolt várost és ezer népet,
végre házadba tehozzád hazatérjek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése