Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. március 28., hétfő

Kaptam


Az "új arculat" bejegyzéshez kaptam megjegyzésként. Mivel szerintem nem szoktátok elolvasni a hozzászólásokat, kiteszem ide is.

Kedves Magdi,


igazán szép lett a megújulásod, gratulálok hozzá...:)


Két linkkel szavaznék, de abszolút rendhagyó módon (bocsánatodat kérem ezért), amik, azt remélem, magukért beszélnek majd: a szerelem és az álmaid valóra váltása, bár ez utóbbi nem volt jelen a listában:) (élj bárhogyan s bárhol, legyen sok vagy kevés pénzed...ezek nem számítanak). Ezek azok a szavak, amikről mindenki beszél, de senki nem mer hinni benne (pedig itt kezdődik Minden). Csak gyermekmesének tekintjük, s ha megérint minket, óvatosan elfordítjuk a fejünket. Megrázzuk magunkat...

Én nem érdemlem meg.


S leéljük úgy az életünket, hogy nem hiszünk abban, hogy valakit nekünk rendelt a sors, vagy képesek vagyunk elérni azt, amire vágyunk. Valakit, aki csak azért született e világra, hogy velünk ossza meg félelmeit, reményeit, örömét s boldogságát.

Megelégszünk valamiféle átlagos, vagy annál is rosszabb, bánatokkal s félelmekkel teli élettel.

Pedig mindent megkaphatnánk, ha mernénk boldogok lenni. Ha levetkőznénk a félelmeinket. Mindent amit csak fel tudsz sorolni...Sőt, lesz olyan is, amire ezeknek a birtokában már nem is vágyunk majd...

Ha nem félnénk mások lenni... Ha nem félnénk rálépni a saját utunkra...

Amikor felnőtté válunk, levetkőzzük az őszinteségünket, elzárjuk egy dobozba az álmainkat, a pajkosságunkat...s felvesszük azt a viselkedésmintát, amit magunk előtt látunk.

Azt hiszem, ettől minden ember szenved...

Ha csak csöppnyire is mernénk gyermekek maradni, akkor úgy élhetnénk itt a Földön, hogy amikor majd lepereg előttünk az életünk....semmit nem sajnálnánk...

nem lenne könnyes a szemünk...nem lenne egy sor, mi lett volna ha...

http://www.youtube.com/watch?v=ncaHS45wsAY&NR=1

http://www.youtube.com/watch?v=j02-99EF3l4


Szeretettel:


Eszter


Aki végtelenül boldog s szomorú is egyben...

Drága Eszter!
 
Köszönöm ezeket a sorokat. Sajnos tényleg lemaradt az "álmaink valóra válása". Már nem engedi betenni a kérdést, mert már voltak, akik szavaztak.
Egyébként lehet többet is bejelölni, legfontosabb lehet több is, a legeslegfontosabb lenne a csak egy válasz.
Gondolom, ahogy egyre többen olvassátok a listát, úgy bővülne a felsorolás.
Ez a könnyedség hiányzik belőlem. Nekem a karmikus feladataim teljesítése a legfontosabb, amit bevállaltam leszületésem előtt. De jól is érzem magam benne! Azon szerencsés emberek közé sorolhatom magam, akik mindig azt csinálják, amiben örömüket is lelik. Soha nem végeztem olyan munkát, amit nem  szerettem. Sőt, mindig teljes bedobással, élvezettel adtam oda magam a feladatnak. Talán ezért nem fogalmazódott meg az álmaim megvalósulása kérdés.
Tény, hogy gazdaságilag állhatnék jobban is, finoman szólva, de ez szerintem is csak állapot, és nem olyan lényeges. Az egyetlen, ami hiányzik, az a társ. Egyetlen ember volt az életemben, aki igazán, a teljes lényemnek társa volt, de ő már nincs közöttünk. Ha lehet még álmom, az egy testi-lelki-szellemi-spirituális partner lenne.  Megfogadom a megjegyzésed, és elkezdek álmodni róla. Hátha létezik... Tudod, könnyebb azokat az álmokat megvalósítani, ami csak rajtunk múlik. Azért mi vagyunk a felelősek. De amikor már egy másik embertől is függ, az nehezebb. Ott két álomnak kell összeolvadnia egy időben. Álmodjuk hát, hogy ez is lehetséges....
 
Megfogadva a hozzászólást, kicseréltem a listát. Elnézést mindenkitől, aki eddig már szavazott, tegye meg újra.