2011-04-11

Hajléktalan ovisok 2


Sajnálom, hogy az emberek jóindulatával játszanak egyesek. Ostoba dolog átverni másokat, mert mindig visszaüt. Ennek ellenére továbbra is támogatni fogok minden segítő szándékot, ez a polaritás elve. Ahol fény van, ott árnyék is. Minden esetre közreadom ezt a levelet is:

Minden kedves ismerősnek és ismeretlennek üzenem, hogy a mai napon, felkerestem azt az óvodát, melynek segítségkérését, jómagam is megosztottam az üzenőfalamon! Szerettem volna a hajléktalan programban résztvevő gyermekeket, meselemezzel, illetve egy ingyenes gyermeknapi rendezvénnyel támogatni! Beszéltem az Igazgatónővel, aki elmondta: SEMMIFÉLE SEGÍTSÉGET NEM KÉRTEK, NINCS AZ INTÉZMÉNYBEN ILYEN PROGRAM, NINCSENEK HAJLÉKTALAN GYERMEKEK, SEM FÜRDETVE, SEM ETETVE...STB, A HÍRREL ELLENTÉTBEN! Vannak természetesen az óvodában, (VIII. ker.)- halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, de csak úgy, mint minden kerületben, vagy szegény településeken, vidéken!  Ő több, mint fél éve vezeti az intézményt, azt mondja nem érti, talán az előző vezető "ÖTLETE" volt, de a lényeg, hogy nem igaz, sosem volt az, és nem időszerű ez a tartalom! Tisztelettel üzenem mindenkinek, hogy nem árt utána nézni néha a dolgoknak, és egyszerűen felháborító, hogy mennyire visszaélnek az emberek jóságával! Tényleg segíteni akartam, bár tegnap már elgondolkodtunk a párommal, hogy kizárt, hogy az állam, hagyná ezt és nem venné állami gondozásba az ilyen gyermekeket! Ha valaki ismeri azt a hölgyet, akinek neve a hirdetmény végén szerepel, kérem jelezze! Köszönettel: SZILASI ANDREA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése