Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. július 30., szombat

Csíkszentdomokos felé

Nagyon akadozik itt az internet, de próbálkozom.


Elképesztően sok a zöld növény.
A házigazdámék is mondják,
hogy ebben az esztendőben különösen dús a vegetáció.
Nagyon búja, dús, minden fa, bokor, és aljnövényzet.
Talán a sok esőnek köszönhető.
De a növényeknél is vannak bővebb és szűkebb esztendők.
Mindegy, miért, de élvezetes!

Ezt nevezem nyugalomnak!
Ahogy elnézem, még áram sincs.
A pottyantós WC az egyetlen,,
ami visszatartana ettől a helytől.
Hiába, azt nehezen viselem. :-(


A levegő és a madarak éneke hozzáképzelni való.
Letekert ablakokkal és lassan haladok,
olykor megállok egy pillanatra,
így élvezhetem a hangokat is,
az illatokat is.
Számomra mámorító az erdő illata!

Ez mára egy kultikus hellyé alakult nálam.
Minden hónapban megállok ugyanitt.
Olyan pont ez,
ahol felmérhetem a természet állandóan változó arcát.


Jártam itt áprilisi havazásban,
vagy bokáig lehullott avarban,
csúszkáltam jégen,
és szedtem virágot kora tavasszal.


Őszintén szólva, nem tudok választani.
Mind gyönyörű, mind másképp lenyűgöző.
Egy biztos:
bármilyen hangulatban, állapotban voltam is,
a patak feltartóztathatatlanul koptatta mindig a köveket.
Itt látni, hogy a puha mindig legyőzi a keményet,
a hajlékony mindig legyőzi a merevet.
Szemmel látható a Tao Te King tanítása.

Most a Bucin tetején nem lovak fogadtak,
hanem sok tehén.
Nem vagyok rasszista.
(Na, jó, a lovakat azért jobban kedvelem.)
De inkább a nagy meleg és a fáradságom miatt
nem szálltam ki megsimogatni őket.
Később lelkiismeret - furdalásom is volt miatta.

Azért persze itt is várják a turistákat.
Innen már lefelé visz az út a hegyről.
De milyen út!


Rengeteg ilyen jó kis kanyar van már mögöttem.
Személy szerint én élvezem,
de van, aki rosszul viseli az állandó kanyarodást.
Egyikből a másikba...
Sajnos szinte lehetetlen fotózni közben,
kissé életveszélyes.
Itt végre sikerült egy "lazább" kanyart megörökíteni.
És most a fák sem takarnak.

Számtalan hasonló kellemes panzió áll a vendégek rendelkezésére.
Azért az én drága vendéglátó családom
nem cserélném el bármilyen luxus fogadóra sem!
És igeeen!
A távolban már látszanak azok a hegyek,
ahová tartok.

Nyári hangulat.


Ez már Marosfő,
Csíkszentdomokos előtt az utolsó falu.
Ilyenkor már alig bírok magammal.
A "hazatérés" nagy érzése.
Ez egy ortodox templom a szokásos egyéb épületeivel,
ahol az apácák és papok laknak...
Mostanra már kiderülhetett,
hogy nem szoktam száguldozni.
Sokan A-ból B-be eljutni inkább teleportálva akarnak.
Nekik haszontalan idő és költség az utazás.
Számomra az egy külön tevékenység,
ráadásul nagyon is élvezem.
Nem halasztanék el egyetlen értékes pillanatot sem.

Itt viszont mindig elfog egy kettősség.
Remekül sikerült ez a fotó ábrázolásul:
fény és árnyék,
a táj most, és a tükörben,
amit magam mögött hagytam...
Még mennék lassan, hogy habzsoljon a szemem,
de nyomnám is a gázt,
hogy letudjam az utolsó métereket,
és találkozzam már Adéllal a benzinkútnál.

És megérkeztem!
Csíkszentdomokos befogad újabb pár napra,
hogy a szívem tovább teljen, csordultig.

Megerősít az élmény,
hogy egy boldog ember vagyok
a FÖLD nevű bolygón,
és képes vagyok arra,
hogy a lakásomtól 700 km-re is
OTTHON érezzem magam.
Nem elvont fogalmakhoz,
nem is téglahalmokhoz köthető az érzés,
hanem az ott élő emberekhez fűződő viszonyomhoz.
Ilyen volt Kassel, Hoof, Amsterdam, Marosvásárhely, Szentbékkálla,
Tar, Balatonkenese, és Csíkszentdomokos is,
meg még sorolhatnám holnapig a listát.