Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. július 26., kedd

Érzékelések


Ma egy levélben olvastam ezt az idézetet:

Amikor Helen Kellert (világhírű, amerikai süketnéma és vak írónő) megkérdezték,
hogy nem szörnyű-e vaknak lenni, azt válaszolta: „
Félig se annyira rossz,
mintha valakinek van két jó szeme és semmit nem lát.”

Ha valamiből bőven jutott az életembe, akkor a könyvből igen. Irgalmatlanul sokat olvastam, olvasok, de ezek közül is kiemelkedik, és a toplistámon szerepel Helen Keller könyve:


Elképesztő, hogy sem nem látott a fizikai szemével, sem nem hallotta a hangokat a fülével. Mégis hatalmas belső erővel, energiával és fénnyel rendelkezett. Magas intelligenciája messze kiemelte a korlátai fölé. Kevés olyan szermélyt ismerek, aki a nyomába léphetne. Megtanított arra, hogy ha egy lélek testet kap, minden lehetőség az övé, még ha a szeme és a füle nem is működik. Kap helyette másból többet. Én például ezt a művet tenném kötelező olvasmánnyá az iskolákban.

Néhány mondat Helentől:

"Sok embernek téves elképzelése van arról, mi is az igazi boldogság. Ezt nem önelégültséggel érhetjük el, hanem valamely érdemes cél iránti hűségünkkel.

A némaság iszonyú teherként nehezedik lelkemre. Majd megjelenik a remény egy mosollyal és ezt susogja: "az önfeledésnek is megvan a maga öröme". Így hát én igyekszem napommá varázsolni a mások szemében lévő világosságot, zenémmé a mások fülébe csengő hangot és boldogságommá a mások ajkán megjelenő mosolyt.

A tudás boldogság, mert akinek széleskörű és mélységes tudása van, az megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magas rendű dolgot az alacsonytól. Aki megismeri az emberi haladás útján született gondolatokat és cselekedeteket, mintegy érzi az emberiség szívverését az évszázadokon keresztül. És aki ezen ütőérlüktetésből nem érzi ki az ég felé törekvés vágyát, azelőtt az élet összhangja örökös sötétségbe van temetve.

Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.

Mikor tanuljuk meg végre, hogy valamennyien egyetlen rendszer alkotóelemei vagyunk? Amíg a világot el nem tölti az embertársaink iránti szeretet, mégpedig fajra, színre és vallásra való tekintet nélkül; amíg életünket és tetteinket nem hatja át az összetartozás érzése, amíg az emberek tömegei nem éreznek felelősséget társaik boldogulása és jóléte iránt, addig sosem valósulhat meg a társadalmi igazságosság."