Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. július 20., szerda

Öngyilkosságok

Tegnap ez a két hír volt egymás alatt:

"Három embert ölt meg a Pest megyei Valkón kedd délelőtt egy férfi, aki később öngyilkos lett. A férfi feltehetően több késszúrással végzett édesanyjával, nagyanyjával és a barátnőjével."
"Három gyermekét gyógyszerezte be egy bajai nő, egy kislány meghalt. Egy 48 éves bajai férfi hétfőn jelentette be a rendőrség ügyeletén, hogy a munkából hazaérkezve otthonukban holtan találta tízéves kislányát. A rendőrség vizsgálata megállapította, hogy a gyerek édesanyja különböző gyógyszereket adott tizenegy és nyolcéves fiának, valamint a tízéves kislánynak is, majd ő is gyógyszereket vett be. A kislány halálának körülményeit igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálják. A két fiút és az anyát a mentők kórházba szállították. Az asszony nincs kihallgatható állapotban."

Az még felfogom, hogy a buta azt hiszi, kikerülhet abból, amiből menekülni szeretne, de miért erőszakol meg másokat is? Ha neki nem jó, ne legyen másnak sem? Lehet embernek nevezni ezt a létformát? Sem erre, sem öngyilkossággal fenyegetőzve zsarolni valakit, nincs joga senkinek!

Ráadásul jön a nagy meglepetés. Mára több millió embert hipnotizáltak el, oldottak kineziológiai módszerekkel, illetve meditáltak, és még sorolhatnám a módszereket, mi mindennel bizonyítódott be, hogy mi is van a halál után?!



1. Nem lesz vége semminek. A gondolat meg sem érzi azt a pillanatot, mikor beáll a halál. Halottak ezrei ezért nem indulnak el, rekednek itt, mert nem érti, mi történt... Az ő gondolkozása folyamatos marad, de a külvilág nem reagál a szavaira. Tehát, mondjuk egy szerelmi csalódás érzése és tudata nem szűnik meg. Viszont már nincs teste, hogy folytassa az életét, megismerjen idővel egy másik személyt, és azzal akár boldogan élhessen tovább. Úgy is kell neki!

2. Lepereg az ÉLETFILM. Átnézi, hogy a leszületés előtti tervekhez képest mit valósított meg. Jönnek a nagy felismerések!

3. Kezdi feldolgozni az elmúlt élet tanulságait. Értelemszerűen nem időrendben halad, hanem elsőre a legalacsonyabb rezgésű eset kerül feldolgozásra. (tisztítótűz, ismerős?)
De - mint a "való világban" MINDEN ÉRINTETT RÉSZTVEVŐ szemszögéból újra, és újra, és újra és újra átéli ebben az esetben a saját öngyilkosságát. Szembesül azzal, hogy kinek mit okozott, ki hogyan élte meg a történteket. Tehát: nem hogy nincs pihenő, nincs menekülés, hanem jó időre ide betonozza be magát.
"A Teremtő annyi szempáron át nézi az általa teremtett világot, ahányan vagyunk." Olyan ez, mintha egy sztorit számtalan kamera venne egy időben, és most külön - külön átnézi az összes rögzített anyagot. Igyekszik tanulni belőle.
Ha ma azt hiszed, hogy érdemes eltitkolni valamit, nagyon tévedsz: minden gondolatod feldolgozásra kerül. Mikor a másik személy meghal, látni fogja, hogy Te mit gondoltál és éreztél. Intézményeket át lehet verni, de a karmát nem. Megjátszhatod magad, élhetsz hamis életet, de minden személy, akivel dolgod volt, a halála után látni fogja, milyen is voltál valójában. Éld az életed minden percét ebben a szellemben!
4. Ha a legalacsonyabb rezgésű eset MINDEN szempont szerint feldolgozásra került, jöhet a következő, a fennmaradt élmények most legalacsonyabb rezgésű esete.
És egyenként, szépen így tisztul fel a rezgés egyre magasabb szintre.



Na, ezek fényében és tudatában legyen valaki öngyilkos!


Az élet épp akkora feladatot ad, amit még meg tudsz oldani! Soha nem kapsz nagyobbat! Hidd el, hogy meg tudod oldani!


A szívemben isteni lelkierő van.
A fejemben isteni szellemi világosság.
A kezemben isteni akarati cselekvés.
Erről nem szabad soha megfeledkeznem.