Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. augusztus 26., péntek

A természetgyógyászat végnapjai


Aki nem illeszkedik be, azt kirekesztik

A természetgyógyászat végnapjai

1.         A megszüntetett Természetgyógyászati Szakmai Kollégium tagjai 15-20 éven keresztül részt vettek a természetgyógyászat szabályozásában, a rendelet megalkotásában, kidolgozásában.

2.          Leírható, hogy a központi döntéssel létrehozott Komplementer Medicina Tagozat és Tanács - melynek tagjai főként orvos-természetgyógyászok, akik egyetemi oktatók is - 13 tagja közül csupán 2 fő képviseli a középfokú végzettséggel rendelkező természetgyógyászok érdekeit
 
  3.            A Dr. Hegyi Gabriella által vezetett orvosi, egyetemi lobbi most végleg át akarja préselni az  egészségügyi tárcánál azt 2009-ben készített rendelettervezetet, melyet a régi Természetgyógyászati Szakmai Kollégium 12-1 arányban kétszer is elutasított.
 
4.            A központilag kijelölt Komplementer Medicina Szakmai Kollégiumi Tagozat Tanácsadó Testület tagjai jól láthatóan a csak orvosok által művelhető természetgyógyászati ágakat, pl. akupunktúra, neurálterápia, homeopátia, manuálterápia képviselik. A különböző területek egyetemi, orvosegyetemi oktatói.
Dr. Hegyi Gabriella: Belgyógyász, Háziorvos, Foglalkozás-egészségügyi szakorvos, Neurálterápia, HKO, Homeopátia vizsga. MAOT jelenlegi elnöke. PTE KM Tanszék vezetője. ICMART Vezetőségi tagja. Magyar-kínai bilaterális együttműködés szakmai vezetője.
Dr. Jónás Eszter: Homeopátia, MHOE elnöke
Dr. Kéry Ágnes: Farmakognózia szakgyógyszerész. Magyar Fitoterápiás Társaság elnöke.
Dr. Ormos Gábor: Reumatológus, 40 éve foglalkozik Manuális Medicinával. Magyar Manuálterápiás Orvosok Egyesülete elnöke.
Pál Erzsébet: tanár, reikimester, reflexológus, bioenergetikus, Magyar Természetgyógyászok Szövetsége tagja
Dr. Pesztenlehrer István: Belgyógyász, Háziorvos, Akupunktőr, Neurálterápia vizsga. MAOT Alapító tagja, Elnöke, jelenleg Elnöki Tanácsadója.
Dr. Sal Péter: Csecsemő és gyermekgyógyász, Homeopátia, MHOE alelnöke
Dr. Saáry Kornélia: Fül-orr-gége szakorvos, akupunktúra MAOT Vezetőségi tag,
Dr. Sebő Zsuzsanna: Csecsemő és gyermekgyógyász, Oxyológia, MHOE tagja.
Dr. Taraczközi István: szülész-nőgyógyász szakorvos, katonaorvos, pathológus, reflexológus, bioenergetikus, Magyar Természetgyógyászok Szövetsége elnöke
Dr. Varjú Márta: Jogász, kineziológia. Professzionális Kineziológusok Nemzetközi Egyesülete.
Dr. Yu Funian meghatalmazásával Dr. Borodi Judit képviseli a Hagyományos Kínai Orvoslás Magyarországi Egyesületet. Belgyógyász, Aneszteziológia, Akupunktúra
 
5.      A tervek szerint 2011. szeptemberében elfogadásra kerülő természetgyógyászatról szóló rendelettervezet ellehetetleníti a középfokú természetgyógyászati végzettséggel rendelkező természetgyógyászokat. Lássuk ezek példáit:
·         A bioenergetikus végzettség megszűnik, aki ilyen bizonyítvánnyal rendelkezik, és nem tesz le egy más természetgyógyászati szakvizsgát 2012 december 31-ig, azt követően ezen bizonyítványa érvényét veszti, természetgyógyászati tevékenységét nem gyakorolhatja.
·         A fülakupunktúrás addiktológus végzettség megszűnik, aki ilyen bizonyítvánnyal rendelkezik, és nem tesz le egy más természetgyógyászati szakvizsgát 2012 december 31-ig, azt követően ezen bizonyítványa érvényét veszti, természetgyógyászati tevékenységét nem gyakorolhatja.
·         Az eddig megszerzett életmódtanácsadó bizonyítvány hatályát veszti. Aki ilyen bizonyítvánnyal rendelkezik, és nem tesz le 2 egyéb  természetgyógyászati szakvizsgát 2012 december 31-ig, azt követően ezen bizonyítványa érvényét veszti. Válaszható területek: reflexológia, fitoterápia, akupresszúra, masszázs-mozgásterápia.
·         A fizioterápiás asszisztensz bionyítvány érvényét veszti, amennyiben aki ilyen bizonyítvánnyal rendelkezik, és nem tesz le egy  másik vizsgát 2012 december 31-ig, azt követően ezen bizonyítványa érvényét veszti. Válaszható területek: gyógytornász, sportmasszőr.
·         A kineziológus végzettség nem szűnik meg, de a továbbiakban felsőfokú végzettséghez kötött. Vizsgára csak az jelentkezhet, aki mind a 10 területből tanfolyami igazolást szerez.
·         A későbbiek során összevonásra kerül:
Akupresszúra + reflexológia + szemtéring eljárások
Életmódtanácsadó + fitoterapeuta
Masszázs-mozgásterapeuta + komplementer fizioterápia
 
6.      Mindez azt mutatja, hogy már meglévő természetgyógyászati bizonyítványok érvényüket vesztik, az eddigi munkalehetőségünk megszűnik, és jelentős többletterheket ró ránk anyagilag és időben is a további vizsgák megszerzése.
Ez az agyonbürokratizált tervezet munkanélküliek ezreit eredményezheti a természetgyógyászat területén. Illetve elvéve a középfokú természetgyógyászati végzettséggel rendelkező természetgyógyászok lehetőségét a legális munkától, ezen emberek a fekete gazdaság sorait fogják erősíteni.
7.      A készülő rendelettervezet rontja a magyar társadalom egészséggel kapcsolatos megelőző, ill. öngyógyító, öngondoskodásra alapuló késztetését.
 
8.      A rendelet csak 1-2 személynek, illetve egy nagyon szűk érdekcsoportnak kedvez, kedvezőtlen hatásai azonban egy széles réteget sújtanak, hátrányos helyzetbe kerülnek a középfokú végzettséggel rendelkező természetgyógyászok, ill. a középfokú végzettséget nyújtó oktatással foglalkozó egyesületek, vállalkozások.
Ez alól az egyetemek, orvosi egyetemek és egészségügyi főiskolák természetesen kivételek, azok, ahol a rendelettervezet megalkotói dolgoznak.
9.      Amennyiben ezen rendelettervezet valóban érvénybe lép a kisemmizett, lehetetlenné tett természetgyógyászok számára a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége pertársaság létrehozását tervezi, ahol az elvesztett végzettséggel kapcsolatos befektetett összeg és kiesett jövedelem miatt pert indítunk.
 
Kérünk minden egyes médiában dolgozót, hogy támogassák a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége érdekképviseleti munkáját és nyújtsanak lehetőséget álláspontjaink ismertetésére.


Dr. Taraczközi István
Elnök


Saját megjegyzésem:

Önző, korrupt világban élünk. Még mindig. Az emberiség semmit sem változott. A korai időkben mindig a papság dolga volt a test - lélek - szellem karbantartása. Idővel megjelentek például a javasasszonyok, akik "javasoltak", tanácsot adtak a betegeknek. A papság máglyára száműzte a konkurenciát. Megtehette, övé volt a hatalom.
Később szétvált a test - lélek - szellem gyógyítása: orvos - pszichiáter és pap személyére. Mivel ők nem konzultálnak, a beteg nem is fog meggyógyulni.
De ahogy elnézem, a történelem ismétli önmagát. Nem véletlen, a létezésben jogosultsága van a természetgyógyászoknak. Nem a  megélhetési tünet- maszatolóknak (legyen doktor vagy természetgyógyász),  hanem a valódi GYÓGYÍTÁSNAK szentelt személyekről beszélek.
Egy valamivel nem számolnak:
Aki KÜLDETÉSTUDATTAL foglalkozik a betegekkel, az minden körülmények között folytatni fogja a tevékenységét, még ha máglyárakarmikus feladat, és az ilyent az ember az élete árán is teljesíti. És ezzel nincs az a fizikai / földi hatalom, ami szembe tud szállni.
Lehet illegalitásba száműzni minket, lehet még szegényebb körülményekbe taszítani, ez eddig sem tántorított el minket. De a beteg mindig megérzi, kivel van dolga, és oda megy, ahol segítséget kap, nem oda, ahol a papír, a rang, a külsőség van, de nincs mögötte gyógyító erő. A betegnek problémája van, de nem ostoba. Nem véletlen, hogy hozzánk jönnek, miután erősen csalódtak az orvosaikban. De én 3 órát szánok rá, ha kell, nem 3 percet.
Szerencsére azért én sok orvost is ismerek, akik a pártunkon állnak, akik szintén gyógyítanak. (Érdekes módon nem az orvosi kar gazdag rétegéből valóak, ez igaz.)

Amivel nem számolnak:
1. a polaritás törvényével. Minél jobban tiltanak és üldöznek valamit, az annál kívánatosabb lesz. Minél inkább a sötétbe akarják száműzni, annál fényesebben fog ragyogni. :-)
2. a vonzás törvényével. A kapzsiság kapzsiságot vonz, az adakozás adakozást. Aki kényszert alkalmaz mások felett, vele is megteszik. Aki szeretetet és figyelmet nyújt, az azt is kap vissza.
Ezek a törvények felette vannak minden emberi erőlködésnek. Ezt tartsuk észben, kollégák!
Mi figyeljünk továbbra is a munkánkra, tegyük a dolgunk, és a többi elrendeződik. Természetesen ésszerű fellépni és megoldani ezt a helyzetet, de ne váljon ez a gyógyítás kárára! A betegeinknek továbbra is szükségük van ránk, őket ezek a torzsalkodások nem érdeklik.

      Krasznai V. Magdolna
kineziológus, bioenergetikus
a GYEMSZI - ETI turtora (még)