Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. november 9., szerda

Mámor a köbön

Hétvégén Kőszegen jártam, és annyi élmény ért, hogy soha nem fogom elfelejteni. Eleve a cranio ismertetése nagy öröm nekem, mert csodásnak tartom a technikát. Ehhez jött még, hogy különösen remek volt a pici csapat. Sajnos most csak hárman voltak, és féltek, hogy ennyi emberért nem megyek le. Sokszor teszek olyasmit, ami látszólag nem kifizetődő. Úgy vagyok vele, beteszem az energiát a Rendszerbe, aztán valahol és valamikor visszajön.
Egyiküknek temetésre kellett mennie, ezért a szombat rövidebb lett, és majd vasárnap belehúzunk.
A drága házigazdáim elképesztő meglepetést szerveztek nekem: repülést.

Kezdjük az elején:


Cili vitt ki a reptérre, persze Linda is velünk tartott. Ekkor még nem tudtam, Gyurinak milyen gépe is van.

Szihay György berepülő pilóta volt. Ő a 36. gyémántkoszorús vitorlázó repülő. 52. éve jár a fellegekben.

Már a hangár látványától bizsergett mindenem. 1976-ban repültem utoljára egyedül.


Ez már történelemnek számít :-)


Itt Apura segítem fel az ejtőernyőt. Háttal Polonyi Karcsi és Papp Sanyi megy fel Apuval.


De vissza a jelenbe. Szűk a hely, de kit érdekel. A kis gépben érzed igazán, hogy repülsz, nem egy utasszállítóban.


Start.


Már a levegőben. Az ősz színei, de most fentről.


A Jézus Szíve templom fentről nézve.


A temető. Aki járt fent, nem felejti a látványt. Innen mindig látszik, hová vezet egy út. Az életben is, minden helyzetben kamatoztathatja az ember ezt a felismerést. Ha elég fentről nézel egy ügyre, mindig látszik az egész. A béka feneke alól persze nem.
Innen az apró kis hibák sem látszanak: betört ablak, apró repedések az úton, beázás, stb. Számtalanszor bosszakodunk apróságokon, amik igazán nem lényegesek, de el tudunk veszni a részletekben.


Ez itt egy új víztározó.


Kőszegi látkép.


Be lehet ezzel telni? Én nem tudok...


Mint mindennek, ennek a gyönyörnek is egyszer vége. Landolás.


Sikkesen kiszállni nem lehet. Próbálkoztam. Linda örömmel köszöntötte a gazdit.


Nem a legelőnyösebb fotó rólam, de mit számít? Az öröm a lényeg. Visszamentem az időben életem legboldogabb időszakába. Átéltem újra, mennyire pici az ember, milyen mámorító is a repülés egy kicsi géppel. Örök hálám ezért Gyurinak és persze Cilinek.


Gábor következett, ő még soha nem repült.


Mi addig lent várakoztunk.


Sajnos Gábort kicsit megviselte, hogy turbulens volt az idő. Még nem szokta meg a nagy dobálásokat. :-) Aztán bevittük a gépet  a hangárba.

Elindultunk haza. azt hittem, mára ennyi. Végtelenül boldognak éreztem magam. De Cili még fokozta a gyönyöröket.... folytatás a következő cikkben.