Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2011. december 4., vasárnap

Szemlélődés hazafelé


Nem a fényképezőgépem romlott el, hanem az út nagy részén köd volt. Kora reggel kivakartam a kocsit a jég alól. Székelyudvarhelyről jöttem haza. Dermesztő hideg volt, csontig hatoló. Talán a borongós idő miatt is hidegebbnek tűnt, mint olykor a sokkal hidegebb.  A napsütés sokat javíthat a közérzeten.


Nem tudom, némely házban mivel tüzelnek, de fojtóan kaparja az ember torkát a füst. Persze ennek ellenére letekert ablakokkal haladok, részben a fotózás miatt, részben, mert ez a levegő is hozzátartozik a megismeréshez.


Amint néhol élvezhető a napsütés, mindjárt minden más!


Amikor a levelek nem takarják el az ágakat, feltűnik a fa szerkezetének szépsége...


Itt már sejtettem, hogy mibe kerülök megint. A fotózásnak annyi egy időre.



Kibédnél kicsit kitisztult. Elvileg itt lehet finom lila hagymát venni, de most még nem pakolták ki őket a házak elé.


Reggel 8 óra. Szemben a nappal.


Ismét egy hidegebb rész következik, mert a fák teteje deres.


Olyan, mintha a növényzet fehér csipkébe öltözött volna. :-) Az út járható, de vigyázni kell.


Hát nem gyönyörű?!


Marosvásárely.


Nem tudok betelni a dérbe öltözött fák látványával.


A másik oldal.


A természet szépségét felváltja az ember butasága és felelőtlensége. A műtrágyagyár ezt a szemetet fújja az égre.


Ez az az eset, amikor örülhettek, hogy csak a látványt élvezitek. Leírhatatlan ez a levegő.  Még ma sincs rendben a torkom. És képzeljétek azokat az embereket, akik ebben a bűzben élnek nap mint nap...


Újabb szépségek.


Ezen a szakaszon már csak ködlámpával lehetett vezetni.


Jelentős szakaszon ennyi volt a látvány, vagy még ennyi sem.


Itt jöttem le az autópályáról. Áldom ezt az 50 km-es részt is. :-)


Bánffyhunyadnál már jobb volt a levegő. Az elhagyott házak egyike. Évek óta így állnak és mennek lassan tönkre.


Itt már nyoma sincs a dérnek.


Köd azért még akad. Fájó szívvel gondolok arra, hogy a decembert ki kell hagynom, mivel a karácsony miatt úgysem lenne dolgom. Csak január végén járok erre újra.


A határ felé vezető út. Ismét szürkeség!