Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2012. január 31., kedd

Hideg hétfő


Tegnap reggel sajnos ismét el kellett búcsúznom Irmáéktól. Bár a kocsiban lévő hőmérőt sütötte a nap az üvegen keresztül, mégis -15 fok volt, mikor beültem.


Hihetetlenül szép, amint a ropogó havon megcsillan a napfény. Mint megannyi apró gyémánt.
Most tényleg csak az megy ki, akinek dolga van - gondoltam.
Igazán nem panaszkodhattam a forgalom miatt. :-) Az út is száraz volt, de észnél kell lenni, mert vannak jeges átfolyások. Nem éri meg a sietség, hogy ne érjünk célba.

Ilyen kellemes helyek is várják a vendégeket.

Itt meg is dőlt az elképzelésem, mert ezeken a motoros szánféléken önként fagyasztják magukat egyesek. Ők tudják. :-)
Puha, csendes, hideg, havas idill.

Ők sem panaszkodhatnak zajos szomszédokra.

Hát nem békés?


Olyan jó lenne egy ilyen házikóban pihenni, olvasgatni... a lobogó tűz mellett.


A Bucin tetején már hatalmas hó esett.


A jelek szerint ebben a büfében mostanában nem lesz kiszolgálás.


A fák között kinézve csodás a látvány, de sajnos a távoli hegyek a fotón már nem látszanak. Ahhoz itt kell lenni. :-)


Az út a legnagyobb részen teljesen járható, viszont a szélére tolt hó miatt nem lehet besétálni a fák közé.


Vannak átfújások, ahol havas az út, és persze az is előfordul, hogy a szél egy nagyobb adag havat röpít a nyakunkba a magas fenyőkről. Néhol csak felkapja a szikrázó havat, és permetként szórja szét. Annyira szép!!!!


Itt a patakom! Már kultikus hellyé vált számomra. Máskor a hídon lelátni a rohanó patakra a réseken át, most vastag hóréteg fedi.


Vakítóan szikrázik a hó. Elnéztem a vastag, érintetlen csodát, és arra gondoltam, bele kéne tán feküdni hóangyalt csinálni. De az igazság, hogy fájt a kezem és a fülem is. Talán le is törhettem volna, annyira hideg volt. Nem vitt rá a lélek, hogy bele is feküdjek. Pedig jó lehet az eget nézni közben.


Dideregve átmenten a hídon, ropogott a fagyos hó a cipőm alatt. Az ég csodakék... valamilyen állatkák futottak el. Megzavartam őket. Annyira fáztam, hogy nem vártam meg csendben. hogy visszajöjjenek.


Annyira magas a félretolt hó, hogy nem látszik a patak tőle. De a napfény kárpótolt.


Kibéd.


A hangár megvan, de a repcsi gondolom bent pihen. Pedig milyen szép lenne fentről nézve a táj!