Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2012. március 27., kedd

Parajd - Sóbánya


Vasárnap Irmával és Adéllel elvittük a fiúkat a sóbányába. Nekik is új volt az élmény. Egy busz visz le a mélybe. Fél óránként indul a járat.


Már az elején izgalmas jelenséget tapasztaltam. Meg akartam örökíteni a távozó buszt, de az exponálásnál a levegőben kavargó apró sópihéken visszaverődött a fény. Szabad szemmel lehetett látni a buszt, de a képen csak az apró pöttyöket. Megnyaltam a szám szélét, és sós íze volt.


Ha túljutottál a forgó ajtón, ahol a jegyeddel tudsz belépni (felnőtteknek 20 RON), egy nagyon hosszú lépcsőn jutsz a mélybe. Már előre örültem, milyen jó lesz majd felfelé jönni rajta!


Leérve egész kis "város" van. Épületek: ajándékbolt, mosdók, stb. A levegő nekem kellemes. Pulcsiban jó lenni, de nincs nagyon hideg. Persze nyáron hidegebbnek tűnhet. Arra gondoltam, ha bejön a kánikula, én itt maradok, és majd ősszel feljövök. Bírnám, az biztos.


A srácok élvezték, hogy sok csúszda, hinta, fából faragott repülő, vonat, autó van. Sok légzőszervi betegséggel küzdő gyermeket hoznak ide le. (Hogy mennyire tragikus a gerincre nézve a csúszda, senkit nem érdekel.)


Aminek én örültem, hogy ingyen WIFI van lent. Felnőttek tudnak dolgozni a gyógyító levegőben. Azonnal frissítettem is a telefonon mindent. :-)


Ezen a képen jól látszik, mennyire sima és fényes a padlózat. Tornacipőben nem volt vészes, de vigyázni kell, mert nem egyenletes a felszín. Jókat lehet orra bukni, ha nem figyelsz.
Most haladunk a templom felé, mert az is van lent.


Többféle felekezet is tart miséket.


A bejárat mellett ez a faragott szoborcsoport fogad. Fura, vegyes minden. :-)


Kicsit bamba arca van mindnek, de én még így sem tudnék faragni. :-)


Itt lehet némi aprót hagyni.


Megtudtam, hogy ha kendővel van borítva a kép vagy szobor, az ortodox vallású.


Ez a Jézus ábrázolás kiverte a biztosítékomat. Ruhára varrni való flitterből van a kép. Csillog a sötétben. :-) Nem semmi.


Van itt minden.


Fa az van, minden mennyiségben.


Ennél a Szent János domborműnél igyekeztem a látvány helyett a tiszteletadásra koncentrálni. :-)


Szent Antal sem maradt le.


A templomból átmentünk a "múzeumba". Útközben itt egy apa labdázik a kisfiával. Ez már szívderítőbb volt.


Parányi múzeum.


A fiúk persze megnyaldosták a sós falat. Én kihagytam. :-)


Irma gyakorolta a fényképezést.


Itt kiakadtam. Rá van írva a hintákra, hogy csak 14 éven aluliak használhatják. Ki az a savanyú pofa, aki így gondolja? ÉN is szeretek hintázni, ez nem korfüggő, hanem gyomor kérdése.


Na, és itt ért a hatalmas sokk! Erről az ATLANTISZI emlék-érzésről külön írok egy cikket. Az lesz a következő. Ezt mindenkinek át kell élnie!


75 lépcsőfok után új kanyar, és még mindig nem látod a végét. Jó kis erőpróba.


Ezt a buta vendéglátó egységet meg kellett kerülni. 3 perc miatt késtük le a buszt és várnunk kellett fél órát.


Nem igazán értem a koncepciót. Légúti megbetegedésekre kiváló ez a bánya, és a végén mit keres ennyi alkohol?


Legalább annyi logika van benne, hogy a lépcsősor után lehet lerészegedni, különben problémás lenne a feljutás a busz szintjére.


A sofőr mellé álltam, és ez a látvány felfelé. Percekig jövünk ki a mélységből. Csurig volt a jármű.


Kiérünk a napfényre.


A busz utcájában kis boltokban só kapható minden mennyiségben és formában. Nem költöttem rá pénzt, beértem a látvánnyal. Az sem semmi.


A sóbányász.