2012-05-16

Narancs-riasztás: Szomjaznak a madárfiókák!



A régen nem látott tavaszi aszály és az április végi kánikula miatt narancs riasztást adott ki a Magyar Madártani Egyesület. „A fiókáikat etető madarak mellett a fészket elhagyó fiatal állatok számára is nagy nehézséget okoz az ivó- és fürdővíz hiánya – figyelmeztetnek. – Arról nem is beszélve, hogy az Afrikából hazatérő fecskék sem találnak sár fészekanyagot.” Ebben a száraz melegben hajnali harmatképződés sincsen, és hiába esik helyenként, ez csak átmeneti enyhülést jelent az állatoknak.

Így itasd a madarakat!



A téli madáretetés után most a madarakon legegyszerűbben úgy segíthetünk, ha nagyobb méretű, 5-7 centi mély műanyag virágalátétben teszünk ki nekik vizet a kertbe. Aztán már csak várnunk kell, hogy a környék madarai nálunk nyüzsögjenek, és pancsoló rigókban gyönyörködhessünk. Az alátétből nemcsak a madarak, de éjszaka a sünök is tudnak inni, és akár meg is fürödnek benne.

Egy nagyobb tálcán pótolni tudjuk azt a sarat is, amit a fecskék a tavaszi esők után megmaradó pocsolyákból szoktak beszerezni a fészeképítéshez. Ehhez egy nagyobb edénybe kell földet tölteni, és addig locsolni, amíg meg nem áll rajta a víz. Ezt tegyük minél szabadabb helyre az udvarban, hogy a víz csillogása alapján megtalálják a fecskék.

Ha nincs felesleges műanyag alátét, használhatjuk a kiürült nagyobb méretű konzerves dobozokat is. Pl. zöldborsó, kukorica, befőttes dobozok, de ezeket időnként cseréljük le, ha esetleg rozsdásodnának.


Én már évek óta az erkélyen magot és vizet is teszek ki a madaraknak. Hálásak nagyon, már nem is félnek annyira. Olykor jókat "beszélgetünk", hagyják, hogy ott álljak és esznek, napoznak a társaságomban.


2 megjegyzés:

  1. Annyira jó volt olvasni, nekünk is madár barát kertünk van. Pontosan ilyen nagy kerek alátét madáritatónk van és a bejáratunk fölött idén végre sikerült fészketraknia egy Rozsdafarkú párnak, már felváltva ülnek a tojásokon :) A fészekrakásnál kis segítségre szorultak mert alá kellett támasztanunk egy külön erre a célra gyártott kis lécdarabbal. Remélem egyre többen követik a példánkat :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a megjegyzést, és örülök, hogy vagyunk páran. :-)

    VálaszTörlés