Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2012. október 2., kedd

Kvantumfizika érthetően 5.


Schrödinger macskája

 
 
Az egyik leghíresebb ilyen, igencsak paradox kísérlet már majdnem 100 éves, és azóta sem tud a tudományos világ egységes álláspontot kialakítani annak megítélésében. Több száz könyv, több ezer cikk és tanulmány született már az élőhalott macska értelmezésének témájában: mindhiába. Nincs egységes álláspont.

A kísérletben - amelyet szerencsére a valóságban sohasem végeztek el, és remélhetőleg soha nem is fognak (nem csak humanitárius okokból, hanem azért is, mert a kísérlet konkrét eredménye voltaképpen lényegtelen) - egy aranyos cica életét tesszük függővé egy kvantumfizikai szinten teljesen véletlenszerűnek tekintett, 50-50 %-ban bekövetkező folyamat kimenetelétől.
Konkrétan, egy külvilágtól hermetikusan elzárt dobozba zárjuk kedvenc macskánkat, egy óra időtartamra, egy instabil izotóppal, valamint egy annak esetleges bomlását érzékelő műszerrel (pl. Geiger-számlálóval). Ha az izotóp elbomlik - aminek pontosan 50 % a valószínűsége egy órán belül - a műszer azt érzékeli és gonosz módon összetör egy apró kémcsövet, amiben cianid kapszula van és gyorsan, fájdalommentesen, de végérvényesen jobb létre szenderíti a cicát. Ha viszont az izotóp nem bomlik el - amire éppúgy 50 % az esély - akkor nem történik semmi, és egy óra múlva kinyitva a dobozt, keblünkre ölelhetjük kedvencünket.
A doboz viszont egy óráig zárva van, és semmit, de semmit nem tudhatunk arról, hogy mi történt odabent (elbomlott-e az izotóp, vagy sem). Csak akkor, amikor kinyitjuk a dobozt derül ki, hogy a macska megúszta-e az igencsak kétesélyes orosz rulettet. A lényeg az, hogy amíg ki nem nyitjuk a dobozt, addig éppolyan valószínű, hogy a cica él és virul, mint az, hogy jobblétre szenderült.
 
 

Fontos megértenünk, hogy az izotópok időbeli bomlása éppolyan jelenség, mint a kétrés-kísérletben a részecskék útvonalválasztása. Amíg meg nem nézzük, melyik valósult meg a kettő közül - vagyis, hogy az izotóp elbomlott-e, vagy sem, illetve hogy a foton a baloldali, vagy a jobb oldali résen haladt át - addig a két állapot "egyszerre" létezik. Vagyis, a macska élő és halott egyszerre, a fotonok pedig mindkét résen áthaladnak.
Ha viszont kinyitjuk a dobozt - vagy megmérjük a fotonok röppályáját- akkor a hullámfüggvény "összeomlik", és immár nem élőhalott macskát, hanem egy élő VAGY halott macskát fogunk látni, de a kettőt semmiképpen sem egyszerre.
Innentől persze a kérdés legalább annyira filozófia, mint fizika; a macskát sohasem láthatjuk élőhalott állapotban, hiszen megfigyelésünkkel "összeomlasztjuk" a hullámfüggvényt éppúgy, ahogy a fotonok repülési útvonalát. Ez vajon paradoxon? Itt élesen elválnak egymástól az értelmezések.
 
A Koppenhágai értelmezés

 
Schrödinger élőhalott macskája a 20. század egyik legnagyobb tudománytörténeti vitáját váltotta ki, amely máig sem ért véget - sőt, a kvantumfizikai kísérletek tükrében egyre érdekesebbé válik. Már Einstein és Schrödinger is hosszan leveleztek róla, később egész konferenciák témája volt, évtizedekig. A Koppenhágai értelmezés szerint a macska valóban "zombi" addig, amíg ki nem nyitjuk a dobozt, de amint ez megtörténik - és azt megfigyeljük - a hullámfüggvény törvényszerűösszeomlásával a macska végérvényesen felveszi az egyik, vagy másik állapotot, és világegyetemünk eszerint alakul tovább.
A Koppenhágai értelmezés szerint tehát csak egyetlen, jól meghatározható kimenetele lehet a kísérletnek, és minden szemlélő azt fogja látni: amint kinyílik a doboz.
Ez egy egyszerű és logikus, paradoxonoktól mentes álláspont, és ezért máig sokan kedvelik. De van egy csavaros, mégis tökéletes ellenérv, amely megkérdőjelezi azt.
Mi történik, ha valaki egy óra elteltével kinyitja a dobozt, szomorúan tapasztalja, hogy a macska elpusztut, majd visszacsukja a dobozt; viszont mielőtt bárkivel beszélhetne erről, a fejére esik egy tégla, és maga is jobblétre szenderül. Barátja (Wiener's friend) a balesetről mit sem tud, de bemegy a laborba, kíváncsian újra kinyitja a dobozt, és csodák-csodája: a cica él és virul.
Be kell, hogy lássuk, hogy a kvantumfizika varázslatos világában (amely a mi világunk is egyben) ez igenis lehetséges. Hiszen, ha maga a megfigyelés omlasztja össze a valószínűségi hullámot, akkor egy másik, független megfigyelés épp olyan valószínűséggel juthat teljesen ellentétes eredményre.
Akkor ez most azt jelenti, hogy mi magunk döntjük el, hogy a macska élő, vagy halott legyen-e? Egy tudatos megfigyelő kívánságai határozzák meg a világegyetemet? Vagy csak elszenvedni kénytelenek a tudatos megfigyelők az egyik, vagy másik szubjektív állapotot? És mi van, ha a két független megfigyelés eredménye nem egyezik?
Ez a paradaxon vezetett a Több-világegyetem (Multiverzum-értelmezés) kialakításához.