2012-11-05

Működik a varázslat


Addig sikerült emelni a rezgéseimet, míg végül Viki elhozta 4 napra mind a 3 gyereket! Sőt, a neten láttam Ancsáékat is és a legkisebb csemetét, Farist is.
 

Nimród eddig csak anyatejet kapott. Az első új íz Lóri születésnapi tortája lett. Nagyon bejött neki. :-) Ettől fogva mindenki kezét megkóstolta.


Este még kipróbáltuk a sütőtököt is. Ez is ment. :-)


Sajnos technikailag nem jó a kép, de csodás élményt rögzített. Előző délután és másnap fél napon át Zsófi felolvasott egy regényt. Izgalmas is volt, meg remek érzés! Boldog vagyok, hogy falja a könyveket, imád olvasni. És ezt meg is osztotta velünk. Imádom érte!
 
 
Mi meg figyelmesen hallgattuk. Lóri közben azért netezett is. :-)


Zsófi rajzolt is. De ami sokkolt: levágta a hajam. Az rendben, hogy kicsi unokáim vannak, de hogy már akkora hölgy is, aki levágja a hajam, mint egy fodrász, az már túlzás! 1-2 cm és olyan magas már, mint én. Lóri is az orromig ér. Ilyen öreg lettem már?!
 

A fiúk. Lányos anyaként csak figyelek, hogy hirtelen milyen sok lett a legény! Ancsának is fia született. 3:1 arány az urak javára.
 
 
Mivel gyertyát nem fújunk el, körberaktuk mécsesekkel a tortát.
 
Ezek történtek az utóbbi napokban, ezért nem jelentkeztem, bocsánat. Magánélet folyt. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése