2012-12-26

Omyno kritika és a világvége


Azért nem mondom, hogy csalódtam, mert az izomtesztem működött és nem vártam ettől a könyvtől sokat.
Létezik egy kineziológiás önteszt, és az még soha nem csapott be. Mikor ezt a könyvet a kezembe vettem, zuhantam hátra. Ezért aztán itt állt a polcomon sokáig. Voltak sokkal izgatóbb könyvek, amikre időt szántam.
Aztán most megjelent a második kötet, és sokan kérték a véleményem erről. Így hát elkezdtem olvasni. A felénél tartottam, mikor valaki elhívott egy péntek esti Omyno valamire. Szerencsére nem volt időm sem, így nem mentem el. Meg végére akartam érni az olvasmánynak.
Ma reggel megtörtént ez is.
Aki ismer, tudja, tollal a kezemben olvasok, és a lényeges dolgokat alá szoktam húzni, megjegyzéseket szoktam írni.
Ebben a könyvben sok áthúzást eszközöltem, mikor úgy éreztem, nem értek egyet a leírtakkal.
Viszont megerősített abban, hogy volt értelme ennyi mindent tanulnom, mert csak akkor látja az ember összefüggéseiben a dolgokat, és akkor nem ír marhaságokat a papírra.
Nekem ez a könyv olyan, mint amikor valaki kis ismerettel átkukucskál a falon, és leírja, amit lát. Csak a perspektíva alacsony, és nincs meg az egész képe.
A könyv vége viszont kifejezettem felbosszantott.
Tartalmaz egy listát a Hold és a Nap jegyváltásairól, egyetlen időponttal, semmi magyarázattal.
Huuuuuuuu....
Az író sem fizika, sem földrajz órán nem figyelt az általános iskolában. Asztrológiához sem ért, azt látom. De talán konzultálnia kellett volna valakivel.
Diktálni nem diktálhatták neki a könyvet, mert odaát ismerik a dolgok működését, és ekkora hibát nem követnek el.
A táblázat Budapestre van kiszámítva. Értem én, hogy ha az ember körbeforgatja a kis fejét, mindig ő lesz a centrumban. De csak a saját nézőpontja szerint.
Vélhetően elolvassák ezt a könyvet Debrecenben is, és Sopronban is. Csakhogy a térképen 1 földrajzi fok 4 perc eltérést okoz az időpontban. Keleten 4 perccel korábban, nyugaton 4 perccel később történik a jegyváltás. Merthogy forog az a fránya Föld. Ezt azért illik tudni, kérem.
És ne legyünk elnézőek, mikor egy 3 perces kapuról van szó. Ez olyan, mintha olyan menetrendet kapnánk, ami a vonat tényleges indulása előtti vagy utáni időt adna meg. Illetve ott még azért korábban kimegyünk, vagy várunk, de itt lecsúszunk a kapuról.
A számmisztikai részt is érthetőbben kellett volna levezetni, nem csodálom, hogy sokat kérdezgettek, mert nem egyértelmű a magyarázat.
Vannak, akik tudnak, de nem tudják jól továbbadni a tudást. Aztán vannak, akik keveset tudnak, és azt is nehezen adják tovább...
Becsületből el fogom olvasni a második  kötetet is, de attól sem várok sokat.
 
 
Sok embernek okoztam csalódást az utóbbi időben, páran el is maradtak, mert nem voltam hajlandó részt venni a világvége pánikban, és azt mondtam, december 21-én nem lesz semmi.
Az idő ebben is engem igazolt. :-) Vannak univerzális törvényszerűségek. Ezeket fel lehet ismerni, vagy le is lehet tagadni, de attól még működnek.
 
1 - 2 - 3 - 5 - 7 - 11 - 13 - 17 - 19 - 23
 
Van, akinek ez  összefüggéstelen számsor.
 
Vannak - kevesebben - akik felismerik, hogy a prímszámokat látja. (Ezek a számok csak eggyel és önmagukkal oszthatók.)
 
Vagy:
 
3 - 5 - 8 - 13 - 21 - 34 - 55 - 89
 
Ezt még kevesebben ismerik. De attól még létező és tapasztalható a dolog.
 
 
Ők a Fibonacci számok.
 
1 + 2 =  3                        8 + 13 = 21
2 + 3 =  5                       13 + 21 = 34
3 + 5 =  8                       21 + 34 = 55
5 + 8 = 13                      34 + 55 = 89
A természetben a fejlődés harmonikus minta szerint halad.
Egyes virágok szirmainak száma : 3,5,8,13,21,34,55 és 89. A körömvirágnak 13 szirma van.
A százszorszépnek fajtától függően 34, 55 vagy 89.  à ezek a feng shui harmonikus mércéi. ( Harmonikus emberi DNS - mátrix mérőszámai )
 
Szerintem érdemes sokat tanulni, és akkor nem eszik meg az ember minden téves információt. Minden mindennel összefügg, és amint fent, úgy lent. :-) Kellemes ébredést!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése