2013-04-23

Fogászat

 
Csütörtökön már eljött az idő, meg kellett jelennem a fogászaton. Nézzétek a lámpa tetejét, ahol egy kis állat nevet rád. Minden a kedves páciensért.
 


A rendelő korábbi fogásza a tanítványom volt több mint 20 éve. Őt is imádtam. Nem akart rideg, fehér falakat, és akkor Ő barack színt választott. Sajnos a festékes boltban nem olyan színt kevertek ki, amilyent Ő elképzelt. Fogta és bekeverte saját maga. Készített egy papírcsákót és saját kezűleg átfestette a rendelőt.
 
 
Mivel a Haris köz keskeny utca, szemben meg volt egy iroda, az ott dolgozók tudomásul vették, hogy valaki festi a lakást. A fogorvosi székek még le voltak takarva. Az édesanyjának valami sürgős beavatkozásra volt szüksége, ezért estére behívatta egy kezelésre. Szemközt az ablaknál döbbenten néztek az emberek, hogy a festő fogorvost játszik. :-)
 

Emlékszem, a lányaimmal még segítettünk a rendelőt kitakarítani. Régi, szép idők!


A csobogó, az égő mécses nem szokványos kelléke egy fogászatnak. De Huba sem szokványos fogorvos. Homeopátiával is dolgozik. Cranio sacral tanfolyamot is együtt végeztük el. Reikis is. Olyan doki, amilyenről az ember álmodik. :-) Nagyon kedves, gyengéd és türelmes.
Szép sorban kezdte kihúzni a röntgen után a felső fogaimat. A 2 mm csontban nem álltak meg a szerencsétlenek, és lötyögtek. Nem értette, miért nehéz kihúzni őket, elvileg kézzel is ki lehetett volna szedni mindet. De hát én évek óta azt kértem, hogy ennek ellenére tartsanak ki. Meg is tették. :-) A bal szemfog csonkját viszont megmenti, mert az a máj meridiánhoz tartozik, és energetikailag lényeges, hogy meglegyen, még ha terhelni nem is lehet.
 
Azt hittem jön 2 hét pihenő, de nem. Pénteken reggel jött az alsó sor. Itt is szemfog mentés lesz. Kérdeztem, most mennyit húz ki? Majd a végén megszámoljuk. Na, ekkor már rosszat sejtettem. Szép sorban húzta ki mindet. Most viszont okulva a tegnapból, egyenként megköszöntem, hogy eddig a hasznomra voltak és elengedtem őket. Sokkal könnyebben haladtunk. Ajánlom mindenkinek a módszert. :-)
 
Ma a kis csonkom kapott egy sapkát, és a nagy mintavétel is megtörtént. Nem volt kellemes a túlcsorduló rózsaszín gipsz, erős öklendezést generált. De valami láb felhúzással csökken az inger. Érdekes. :-)
 
 
Szóval mostanában gyakran járok erre. Maszkot viselek, úgy tanítok, védem a környezetem a csodás látványtól. 2 hetet ki lehet bírni.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése