Először együtt játszott mindenki. Pár szám után minden együttes kapott fél órát.
Ekkor már felköltöztek a színpadra. Én csak körülöttük járkáltam.
De hála a Samsung csodának,
sikerült remek közeli felvételeket készítenem.
Tudom, hogy együttesben játszani csapatjáték.
Mégis most az egyéneket figyeltem meg.
Szerintem remek közeliek sikerültek.
Voltak egészen fiatalok is.
Olyanok is, akik már rég óta fiatalok...
Karmesterek...
Milyen érzés lehet összefogni egy csoportot és vezényelni?
És persze a technikus.
Sok függ tőle, de őt nem szokták megtapsolni.
A kedvenc.
Már akkor is figyeltem, mikor csak hátul játszott.
De aztán egy szám erejéig ővé lett a főszerep.
Imádtam!
Ilyen dobot még nem láttam.
Körbe is fotóztam. :-)
Ő játszott rajta.
Bár engem a dob szokott lázba hozni,
(különösen a japándobok)...
de most a fúvósokra is rácsillant a fény.
Közben hátul, aki épp nem szerepelt, az ehetett.
A felhők felettünk szétváltak,
engedték a napsugarakat érvényesülni.
Nem felejtettem el megköszönni.
Az egyetlen keserűség: ennyi néző volt.
Minden alkalommal többen voltak a színpadon a szereplők,
mint lent, a nézők.
Illetve talán még annyi,
hogy aki épp nem szerepelt már,
vagy várt a sorára,
az is élvezte a zenét.
És bár azon a repülőn fent,
senki nem tudott az itt zajló eseményekről,
mi itt remekül éreztük magunkat.
Személy szerint köszönettel tartozom minden egyes szereplőnek.
Hálás vagyok azért is, hogy sok képet készíthettem.
Remek témát nyújtottak.
Késő éjjelig korrigáltam a képeket,
vasárnap feltöltöttem a javát a Facebook oldalra:
Első Csepeli Fúvószenekari Találkozó címmel.
Ha érdekel a rengeteg kép, nézd meg.
Boldogan osztom meg, érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése