Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2013. szeptember 23., hétfő

Reinkarnáció

 
 
"Hiszek Istenben, az Univerzumban vagy egy magasabb Erőben, amely mindnyájunkat szeret, és amely mindnyájunkban ott él. Hiszem, hogy örökkévaló lények vagyunk, akik az idő, a tér és az anyag illúzióit maguk mögött hagyták, és azon túl léteznek.
Hiszem, hogy minden vallást emberek alakítottak ki, és bár kétség sem fér hozzá, hogy jó szándékkal tették, a legtöbb vallás dogmatikussá vált, és kizárja azokat, akik nem fogadják el vagy ölelik magukhoz a tanaikat.
Abban nem hiszek, hogy azért születtünk, hogy vizsgáztassanak, ítélkezzenek felettünk, majd elítéljenek minket. Nem hiszek abban sem, hogy azért lennénk itt, hogy Istent imádjuk, vagy önzetlenül feláldozzuk az életünket másokért: sokkal inkább azért vagyunk itt, hogy az álmaink vezessenek, a szívünket kövessük és boldogok legyünk (ami ironikus módon a leghatékonyabb módja annak, hogy segítsünk másoknak).
Hiszek abban, hogy minden férfi és nő jó szándékkal él, hogy a szeretet ragasztóanyaga tartja össze a valóságot, és hogy a gondolataink és az összpontosítás eszköze révén mi döntjük el, mit hoz majd a szeretet az életünkbe.

 
 
Mégis hiszem, hogy a Biblia az igazság lenyűgözően szépséges és erőt adó aranyrögeit rejti, ezért idézek belőle alkalmanként... Csakhogy sok aranyrögöcskét bizony félreértelmeztek, félreértettek, sőt alkalmanként át is fogalmaztak a vallási vezetők, és ezeket a pontatlanságokat gyakran elfogadják ártatlanságukban a "hívők", akik semmit sem tudnak a korábbi szerkesztésekről (mert ha tudnának róluk, talán nem is lennének hívők).
Dr. Brian Weiss - ahogy azt szinte minden nyelven megjelenő, Életek, mesterek című sikerkönyvében leírja - a Bibliában eredetileg szerepelt például a lélekvándorlás. Voltak utalások a reinkarnációra mind az Ószövetség, mind az Újszövetség könyveiben, 325-ben azonban Nagy Konstantin római császár törölte a reinkarnációra való hivatkozásokat, amit aztán később, 553-ban a második konstantinápolyi zsinat is megerősített." (És még egy: ekkor csináltak Jézusból istent, addig tudták, hogy egyszerű ember volt, mint bármelyikünk.)
 
(Mike Dooley)