Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2013. szeptember 13., péntek

Szánalmas "férfiak" gyűjteménye


Sok éve már nem utaztam tömegközlekedéssel. Most március óta igen. Sokkolva tapasztalom, hogy közben eltűntek a férfiak. Helyettük szánalmas - Csernus szavaival élve - puhapöcsök utaznak.
Parányi gyerekek hiszik csak még, hogy ha eltakarják a saját szemüket, akkor nem látják őket.
Hiába meredsz ki az ablakon, mi akkor is látunk. Sajnos.

 
Szó sincs rossz egészségi állapotról. Kigyúrt izomagyú is ülve nézte az álló idős nőket, mellettem egy kismama állt. A másik fülhallgató mögé bújt el.

 
Egy másik a telefonján játszik, és nem vesz tudomást az idősebb emberekről, nőkről és kismamákról. És most nem magam miatt írom a cikket. Én 56 évesen, és hatalmas hátizsákkal a hátamon is tudok állni. De mindig vannak nálam idősebbek is mellettem. Én még mindig átadom a helyem, nő létemre.
 
 
Testbeszéd. Ez a büdös bunkó a lehető legtöbb helyett elfoglalja, hangosan és nagyképűen beszélt, miközben idős nők és egy bottal járó idős férfi állt mellettem. Vele szemben a másik tahó kezét látjátok a telefonján.
 

Egyetlen fotón 3 díszpéldány! Egyiknek sem volt apja vagy anyja, hogy megnevelje őket? Hol a fenében élek én?
 

Most nyáron sokszor jártunk így vagy babakocsival a gyerekekkel. Sokkoló élmény volt, hogy inkább átesnek a babakocsin, csak hamarabb felszálljanak a járműre. Nem tisztelnek semmit az emberek. És fiatal nők sem különbek ebben a vonatkozásban. Babakocsival le- vagy felszállni is csak egyik kismama segít a másiknak.
 
 
Tudom, hogy Vikinek ez nem fog tetszeni, de akkor is megírom. Ingyen, társadalmi munkában szervezi a MOGY-ot évek óta. Két gyerekkel és ennyi csomaggal jött vonattal, mert SENKI nem volt, aki Apajpusztáról hazahozta volna. Én mentem ki értük, és segítettem a hazacipelésben.
Mikor én kocsival jártam, rengeteg embert szállítottam ilyen esetekben.
Nem szeretek ilyen világban élni. Ezért is írtam le ezt a bejegyzést.
Vikivel igyekszünk Lóriba belenevelni az udvariasságot, figyelmességet. Jó lenne, ha ezt mindenki megtenné. De látok ostoba nagymamákat, aki leülteti a tizenéves unokát és ő mellette áll, csomagokkal a kezében!!!! Nem normális!
Ki kellett írnom magamból. Ufff....
Szerencsémre, a saját mikro - környezetemben, tapasztalati világomban  igazi, udvarias, figyelmes Urak is vannak. :-)