Csodás csütörtök

Reggel még nem gondoltam, hogy milyen káprázatos napban lesz részem.

Nyár elején láttam egy hirdetést, hogy induló egészség központ munkatársakat keres. Jelentkeztem, de nem kaptam semmi életjelet. Egész meglepett, hogy a múlt héten megkerestek. Csütörtökre beszéltük meg a találkozót. Egy parányi részletet leszámítva azt láttam, amire vágytam. Nagy örömmel pipáltam ki a képzeletbeli listámon a részleteket. Megint működik a "kérd és megadatik". Várhatóan december elejére készül el minden. :-) Tele vagyok ötletekkel, ezerrel dolgozik a fejem. :-)

 

Innen a szokásos László kórházi menet következett. A helyzet épp úgy alakult, hogy Csabát át tudtam kísérni az őssejt levételre. Ez egy kemény próbatétel mindenki számára. Két nappal korábban nem volt könnyű látni, hogy a drága barátom vonaglik a kíntól, fájdalomtól. A szervezetet olyan vészhelyzet állapotba kényszerítik, hogy kezdjen a túlélésért őssejtet termelni.

Elérkezett a napja, hogy levegyék. Kettőszázvalahány percen keresztül mindkét karjában tűkkel kellett feküdnie. Ezt végig reikiztem.

Öt ilyen gép van itt. Egy másikon már reggel fél nyolc óta volt bekötve egy vékony, középkorú hölgy, és ő is fél négykor végzett. Neki azért volt ilyen hosszú a művelet, mert ő donor volt, és a bátyja kétszer akkora, mint ő. Donorként ő is megszenvedte ezeket a kínokat. Nem olyan egyszerű, mint egy véradás. Láttuk, nagyon szereti a testvérét. Picike testben hatalmas lélek és elképesztő erő lakozik. Minden elismerésem az övé.

 

Ezt az ott dolgozóknak küldöm. Május óta rengeteg mindent látok ebben az intézményben. De ilyen csapattal még nem találkoztam. Ők aztán az ápolás, gondozás magasiskoláját végzik. Végre azt láttam, hogy EMBEREK, és hogy EMBERKÉNT bánnak a betegekkel.

Aki ide kerül, az már megélt jó pár dolgot. Ezt ők tudják, és hatalmas odafigyeléssel, kedvességgel tevékenykednek. Le a kalappal!

Sajnos Andihoz már nem tudtam átmenni, elment itt az idő.

A mese mesélésből sem lett semmi. Erről majd külön írok. De most minden idő Csabának kellett. REND van.

 

 

Ezek után átsiettem a Westendbe. Gyurival egy különleges lehetőséget hallgattunk meg. Engem már előző héten megfogott ez a munka, de újabb lendületet kaptam. Ez is olyan, amire már majd egy éve várunk, és tessék! És ezen a napon már másodszor éreztem azt, hogy a gondolatunkkal megteremtettünk magunknak valami jót. :-)

A prezentáció végén még beszélgettünk egy kicsit. Aztán indultunk volna haza. Gyuri viszont meghívott, igyunk vagy együnk még valamit. Kora reggel indultam otthonról, 4-5 pici Fornetti pogácsa volt bennem, amit Csabával, a kórház büféjében ettünk meg. Meg is kérdezte, mikor ettem utoljára rendes, meleg ételt? Nem tudtam válaszolni. A kukoricás rántotta beleszámít? :-)

Beültünk Gyurival egy szinte már üres helyre. Elég késő volt. Meglepett a rendeléssel, mert garnélarákot ajánlott. Én még nem ettem. Azt mondta, ha a békacombot szeretem, ez is szeretni fogom. És igaza lett. :-) Ez volt a különleges, emlékezetes befejezése ennek a csodás napnak.

Nem unatkozom. :-) Hálás köszönet az engem körbevevő angyaloknak, azoknak is, akiknek nem látszik a szárnya! :-)