Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Hat unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejeimnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2013. november 28., csütörtök

Kértem és meghallgattatott


Ez az év eddig nem a pénzügyi stabilitásról szólt, hogy finoman fejezzem ki magam. Mivel a bank elvitte a kocsit, a lehetőségeim nagyon beszűkültek. Fájdalmasan hiányoznak az erdélyi utazások.
De nem adtam fel. Ez "csak" egy élethelyzet, amit meg kell oldani. Kértem egy olyan lehetőséget, ami megoldja ezt, és természetesen egyenes gerinccel adhatom hozzá a nevemet. Nekem az egyik legfontosabb szempont, hogy olyasmit küldjek ki a világba, amit szívesen látok viszont is.
 
Közben sokat dolgoztam magamon is. Eljártam Ésha előadásaira is. A jelképes összegű nyílt napokra is, és a fizetősre is, szó szerint kikoplalva az árát. De megérte. Itt is megköszönöm neki, hogy kezdtem másként látni a helyzetem és a világ működését. Az ember az utolsó szusszanásig tanul. :-) Mindenkinek érdemes meghallgatni Őt! (Ha érdekelnek a részletek, elmesélem.)
 
Közben rengeteg energiát adtam a Rendszerbe, minden nap így is hajnaltól késő éjjelig végeztem, amit fontosnak láttam.
 
 
És aztán megérkezett a kegyelem. :-) Apró, jelentéktelennek látszó pici jel érkezett. De soha nem tudni, miből mi lesz. Van, amitől sokat várunk, de nem lesz belőle semmi, és van, hogy parányi dolgon múlik a nagy változás.
Dolgoztam a gépnél, és valaki, akivel már nagyon régen nem beszéltem, küldött egy linket, hogy nézzem meg.
Persze naponta sok ilyent kapok, eszemben sem volt megnézni, mert épp dolgoztam. De aztán dőltem előre ültömben. Ez izomteszt, és ebben még soha nem csalódtam. Nem értettem, de hát beírtam a keresőbe, mi ez? Jöttek rossz hozzászólások. Tehát ez sem érdekel, gondoltam. De közben erősen dőltem előre.
A csudába, felálltam, mondtam igent és nemet... helyesen működött az izomteszt. Nem értettem. Arra a kérdésre, hogy foglalkozzam ezzel a lehetőséggel, szinte orra estem, annyira igent mondott.
Így hát másnap elmentem arra a prezentációra, ahová ma is elmegyek.
Sokkolva figyeltem, mert mindaz, ami jó lehet, egyben megvalósult, létezik és én része lehetek! Nekem találták ki az egészet! Na jó, persze nem csak nekem, de hát így éreztem. :-)
Azóta teljes lendülettel vetettem bele magam a munkába. Becsülöm, hogy pénz nélkül is el lehet kezdeni, és a szorgalommal haladhatok előre. Csak a hozzáálláson múlik a siker.
 

Mivel a tisztaság és becsület nagyon fontos, betartom az etikai szabályokat. Ha érdekel a lehetőség, és szeretnél velem együtt dolgozni, akkor jelentkezz, és megmutatom Neked is. Hívj ezen a magyar mobilszámon: 30 - 625 - 9328.
A legnagyobb öröm, hogy 13 éves kortól bárkinek izgalmas lehet: aki szeret játszani, közösségi életet élni, annak, akinek nincs egy fillére sem, és annak is, aki nagy befektető, aki vásárolni akar, és annak is, aki eladna valamit. Sok minden egy helyen, kinek az igénye és érdeklődése szerint.  Ez már a Vízöntő - kor értékes megnyilvánulása. Szerte a világon már sok tagunk van, lassan 13 millióan élvezik ezt.
A nagy pörgés miatt most kevesebb idő jut a blog írására, de megéri. Nagy öröm, hogy sok embernek tudok valami kiemelkedően jót mutatni. Igazán remek emberek vannak már a csapatomban. Élvezem az életem!