Magamról

Saját fotó

Éber tudatossággal figyelem a jeleket. Írom a blogom és a naplóm évek óta és rengeteg fotót készítek.Öt unokám sok derűt hoz a mindennapokba. Hálás köszönet érte a lányaimnak és a vejemnek is. Persze sok hála a betegeimnek és tanítványaimnak is a rendkívüli pillanatokért. 

2013. november 2., szombat

Vatikáni bűnök


Nem lepődtem meg a "Magdolna mosodák" után. Továbbítom:

"A vatikáni bűnök új bizonyítékai arra szólítják fel az olasz politikusokat, hogy nézzenek szembe Ferenc Pápával a következő meghirdetett bírósági ügyben - A Pápaság visszavágása globális "sötét művelet" támadásokkal az ITCCS ellen.

A büntetőeljárás egy másik pápával kapcsolatosan közelebb került a megvalósuláshoz ebben a hónapban, ahogy az olasz politikusok egyetértettek, hogy együttműködnek az ITCCS-el egy közös bíróságon a pápaság ellen, egy körözött szökevény igazságszolgáltatás előli rejtegetése miatt: a leváltott Benedek Pápa, Joseph Ratzinger személyében.

A megállapodásra azt követően került sor, hogy egy sor szemtanú megerősítette Ratzinger részvételét egy rituális gyermek feláldozáson 1987 augusztusában, Hollandiában.

"Láttam Joseph Ratzingert meggyilkolni egy kislányt egy francia kastélyban 1987 őszén, állította az a tanú, aki rendszeres résztvevő volt gyermekek rituális kínzásának és meggyilkolásának rituáléján.

"Annyira szörnyű és borzalmas volt, és ez nem csak egyszer történt meg. Ratzinger gyakran részt vett ezekben. Ő és Alfrink (holland katolikus bíboros) és Bernhard herceg (Bilderberg alapító) voltak néhányan a jelentősebb emberek közül, akik részt vettek benne."

Ez az új szemtanú megerősíti Toos Nijenhuis beszámolóját, egy holland nőét, aki a közvélemény elé lépett május 8-án Ratzinger, Alfrink és Bernhard hasonló bűncselekményei szemtanújaként.

http://www.youtube.com/watch?v=-A1o1Egi20c

Nem sokkal február 11-i hivataláról való történelmi lemondása után, Joseph Ratzingert elítélte emberiség elleni bűncselekményekért 2013 február 25-én a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Polgárjogi Bíróság, és egy globális polgári elfogatóparancsot adott ki ellene. Azóta elkerülte a letartóztatást Vatikánvároson belül a jelenlegi Ferenc Pápa rendelete védelmében.

A napvilágra került új bizonyítékok a Vatikán bűnrészességét támasztják alá gyerek gyilkosságokban, mely egyetértésre késztette olasz politikusok egy csoportját, hogy együttmőködjenek az ITCCS-el, hogy szembenézzenek a pápasággal egy polgári bírósági perben a jelenlegi Ferenc Pápa, Jorge Bergoglio, a menedéket kapott Ratzinger ellen a háborús bűnökben való bűnrészességéért. A politikusok zárt tárgyalásokat folytattak az ITCCS képviselőivel szeptember 22-én.

"Nem a felülvizsgálatát, hanem a Vatikánnak kötött Lateráni Szerződés eltörlésének lehetőségét keressük, akiknek tevékenysége, a gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak bűnpártolása biztosan kimeríti a Nemzetközi Bűnszervezet fogalmát a nemzetközi jog szerint" - jelentette ki a politikusok szóvivője.

Erre válaszul, ugyanazon az október 7-i héten, amikor ezek az új állítások napvilágot láttak, a Vatikán egy sor támadást kezdett az ITCCS csoportok ellen Európában, az egyház részvételének dokumentálásával kapcsolatban a rituális szekta gyilkosságokban.

Fizetett ügynökök szabotálták az ITCCS munkáját Hollandiában és Írországban azon a héten és október 14-én, amikor a fő ITCCS weboldalt tönkretették ugyanezek a szabotőrök.

Politikai források kiderítették, hogy ezek fizetett támadások voltak, és a Vatikáni Hivatalon, a Vatikán kémügynökségén, az úgynevezett "Szent Szövetségen", vagy A Szervezeten  keresztül koordinálták őket, és a hozzá kapcsolódó "piszkos műveletek" irodán, a Sodalitium Pianumon keresztül, melyet 1913-ban Rómában alapítottak. Nekik szintén közük van a Holland Pápai Nuncius, Anfre Dupuy érsek ügynökeihez, akik közvetlen kapcsolatot hoztak létre a két szabotőrrel, "Mel-el és Richard Ve-vel". és a dublini érsekkel, Diarmuid Martinnal, aki szintén fizetett kenőpénzt, hogy megzavarják az ITCCS munkáját Írországban.

"Nyilvánvaló, hogy a Vatikán pánikban van. Ez egy jó jel." - kommentálta az ITCCS helyi titkára Kevin Annett New York-ból.

"A politikai hullám az egyház ellen fordul, és már nem lehetséges a gyermekgyilkosoknak, hogy a Lateráni Szerződés köpenye mögé bújjanak. Haláltusájában az egyházi hierarchia a szokásos módszereket használja, a hazugságot és a félretájékoztatást, hogy eltereljék a figyelmet a saját bűnösségükről."

Válaszul erre az áttörésre, és a munkája elleni megújuló támadásokra, az ITCCS brüsszeli központi igazgatósága a következő közleményt teszi a világsajtó és leányvállalatai felé huszonhat országban:

1. Novemberben hálózatunk összehív egy nemzetközi sajtótájékoztatót Rómában olasz politikusokkal, hogy bejelentsük kampányunk egy új szakaszát a Vatikán világhatalmának felfüggesztésére. Ez a kampány magában foglalja egy új közös bírósági per indítását a jelenlegi Ferenc Pápa és ügynökei ellen, emberiség elleni bűncselekményekben és rituális gyilkosságokban való bűnrészességért.

2. Ezen erőfeszítések védelme érdekében fő weboldalunkat az www.itccs.org-ot már helyreállították, és új biztonsági funkciók védik. Ezenkívül ezentúl minden ITCCS szekció egy hivatalos alapokmány alatt működik, melyet minden tagjának alá kell írnia és fel kell rá esküdnie. Az alapokmány felkerül az itccs.org oldalára, és el lesz juttatva minden szekciónak.

3. Tájékoztatásul közöljük, hogy a korábbi televíziós oldal, a www.itccs.tv veszélybe került, és lefoglalták a "Mel és Richard Ve" álnéven ismert fizetett ügynökök, akik szándékosan az ITCCS-el szemben járnak el, hogy befeketítsék a munkánkat és Kevin Annett, területi titkár jó hírnevét. Sem "Mel és Richard Ve", sem pedig az itccs.tv oldal semmilyen módon nem képviseli az ITCCS-t.

4. Jorge Bergoglio (másnéven Ferenc Pápa) és a Vatikán egyéb tisztviselői jelenleg bűnügyi nyomozás alatt állnak emberkereskedelmet, gyermekkínzást és gyilkosságokat érintő szörnyű bűncselekmények miatt. Azt tanácsoljuk minden személynek, hogy tartózkodjanak Bergoglio és ügynökei segítésétől büntetés terhe mellett, mert a Római Pápai Kúria és Hivataltól induló bizonyított bűnügyi összeesküvésben vesznek részt.

Figyeljék a további bejelentéseket és intézkedéseket!"

www.itccs.org

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/10/lattam-joseph-ratzingert-amikor-megolt.html#.UnLHMyeaajc